A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kilián István: Szovjet kórház Lillafüreden

lom a találkozásra, de ez az 1933-ik május mégiscsak valami egészen mást jelentett neki is, nekünk is. Móra akkor már nagy beteg volt. Az orvosok Karlsbadba küldték pihenni, koplalni. Karlsbad felé Miskolcon vitt át az út és így a „pihenés" első napjait barátainak ajándékozhatta. Ehhez a miskolci tartózkodáshoz is fűződtek előadások. Például május 15-én a Lévay József Közművelődési Egyesület estéjén „Őszinte vallomások" címen adott elő. Fárasztó társas esték is voltak programjában, de Mórának számunkra is maradt két napja a május 16-a és 17-e. Fagyosszentek körüli hideg, szeles napok voltak, Móra lelkéből mégis annyi melegség áradt, hogy szebb májust nem is kívánhattunk volna magunknak. 16-án ebédre az én vendégem volt. Ott fogadta a Móra bácsi: Kincskereső Kis Ködmön, Dióbél Királyfi-ján felnőtt apróságokat. Majd a Borsod-Miskolci múzeumba mentünk, ahol már vártak a többiek, hogy együtt sétáljunk fel Marjalaki Kiss Lajos tanár-barátunk avasi pincéjéhez. A háború sok mindent elpusztított azóta. A pince is gazdát cserélt, kerítése eltűnt. Az előterecske, amely finom falatok és még finomabb geszti borok mellett láthatta egy bokorban Mórát és kedves barátait, sehol sincs már, csak az emléktábla maradt a pince falán, amelyet Móra halála után építettek be. Annak a délutánnak a hangulatát örökítettem meg néhány felvételen. Együtt vagyunk azokon mind, akiket magával „egy bordában szőtteknek" tartott és akiket akkor már hosszabb-rövidebb barátság kötött bssze vele. Mind az ő barátai voltunk, egy családba tartoztunk. Ő is így gondolta, így akarta ezt és a maga szívet vidító tréfásságával be is bizonyította. Karlsbadból tízünknek külön-külön címzett, de folytatólagos szöveggel ellátott képeslapokat küldött s ezzel is egyre próbált terelni mindnyájunkat, akik hozzá tartoztunk. Május 17-én a Lévai József Közművelődési Egyesület akkori elnöke Bank Sándor igazgató hívta meg Mórát Tapolcára ebédre. A menüt Móra adta meg: bableves disznókörmével és túrós csusza. Finom is lehetett, de . . . Gondolatnak is hajmeresztő! Mindezt sárgasággal, néhány héttel egy súlyos hasnyálmirigy és májrák-műtét előtt! Pedig a nap nem is ért ezzel véget. Én aznap csak 2 óra után szaladhattam ki hozzájuk, az Avason át. írásbeli érettségin vigiláltam. A csónakázó tó hullámain ringatózva harsány kacagással adtak jelt arról, hol találkozhatunk. Sassy Csaba „hírhedt" noteszéből kifogyhatatlanul szórakoztatta a társaságot a hét legfrissebb huncutságaival. No de Mórának dolga is volt még: a vasárnapi cikket meg kellett írnia. Fél órára visszavonult, aztán friss kedvvel ballagott fel velünk Sassy Csabáék tapolcai szőlőjébe, ahol már várt ránk a Sassy család. Flekkensütés! A vastálon szépen elkészítve, fűszerezve, bors, hagyma, parika egymás mellé rakva a sok bélszín, sertéshús, borjúhús, füstölt szalonna-szelet, körbe bemutatkozott, aztán a másik vastállal összeszögezve eltűnt egy órára a parázsban, hogy aztán nehéz borok társaságában elénk perdüljön és izgató illataival kínálja magát . . . Ezután — elképzelhető — nem lehetett nagy keletje a városi esti vendéglátásnak Miskolc irodalmi és zenei életének üzleti szaktekintélyeinél.