A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

Csorba Csaba: Zoltai Lajos és Ecsedi István

Az Országos Levéltár rendje akkor kezdett Tagányi Károly és mások munkája eredményeképpen kialakulni. De a helytörténeti kutatás számára az igazi értékek a családi és törvényhatósági — megyei és városi — levéltárakban hevertek, általában minden rendszer nélkül összehányva. Zoltai már akkor rádöbbent arra —, amit sajnos azóta középkoros régészeink többsége úgy látszik, elfelejtett —, hogy az ásatás, az archeológiai anyag önmagában nem elég. Csak az írásos és a tárgyi források legteljesebb összegyűjtésével és összhangjával készülő feldolgozás — mint Zoltaié >—, vezethet időtálló, megbízható eredményhez. Zoltai Lajos a XVIII-XIX. századi térképeket alapul véve, a meglévő határneveket összegyűjtve, az évtizedek óta olvashatatlanul porosodó levéltári iratokat átnézve alkotta meg Debrecen és vidéke történeti földrajzát. Ö maga rajzolta ehhez a részletes és megbízható térképeket. Módszeresen felkutatta kérdőívek kiküldésével és terepbejárások segítségével a mai Hajdúság elpusztult falvait, azok templomait. Majd régészládájában felszerelésével, rögtönzött sátrával kivonult a pusztába és néhány — nagynehezen lefogadott — munkással vallatóra fogta a földet. Míg akkoriban Kecskemét környékén a középkori ásatások — mai szemmel nézve — valóságos rablóásatásszerűen folytak, addig Zoltai Lajos dokumentációi jórészt a mai igényeket is kielégítik. Sajnálatos, hogy csak a templomok érdekelték, középkori falusi házakat nem tárt föl. Falukutatásunk ennek következtében föltehetően jónéhány érdekes adattal maradt szegényebb. Zoltai a föltárásait ugyanis jó fényképekkel dokumentálta, alaprajzot készített a legnagyobb részletességgel, mindig pontosan jelezve, hogy meddig terjedt a föltárás és mi a rekonstrukciós kiegészítés a rajzon. Sőt színes (!) rétegvonalas rajza is maradt ránk, amire még ma is csak elvétve van példa, a legutóbbi években. A lelőhely környékét is megörökítette fényképen és rajzon is. Kitűnő rajzkészsége volt. Bár ábrázolásai nem nevezhetők kifejezetten művészieknek -— hiányzik belőlük az igazi alkotóra valló önálló karakter, stb —, de a látott valóságot fényképszerű pontossággal tükrözik képei. Régészeti, tudományos dokumentációs szempontból pedig éppen az utóbbi a döntő. A leltárkönyvek adatai mellé rajzolt skiccei is oly pontosak, hogy a tárgyak ma is csalhatatlan biztonsággal azonosíthatók pusztán az ábrák alapján. Kétségtelenül Zoltai Lajos volt az, aki a tudományos kutatások megindulása óta a legjobban ismerte Debrecen város levéltárát, annak titkos részét is. Ezt az óriási irattömeget ki is aknázta. Kisebb-nagyobb cikkeinek, közleményeinek, tanulmányainak száma többszázra tehető. Feldolgozó munkája egészében talán Takáts Sándoréhoz és a nagy zempléni adatgyűjtő Dongó Gyárfás Gézáéhoz hasonlítható. De mindkettőjüknél mélyebbre látott és alaposabb, kritikusabb volt. Annyiban sorolható mégis alapvetően a fenti körbe, mert ő is, adatok halmazát összeszedve sem jutott el az igazi szintézisig. Még látszólag összefoglaló tanulmányai is lazán, apró részecskékből kapcsolódnak Össze.