A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 9. (Miskolc, 1971)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bodgál Ferenc: Kovácsremekek, kovácscégérek

Az utolsó napon még kikísértük Mórát a Tiszai-pályaudvarra, hogy hetek múlva még egyszer viszontláthassuk ott — Ungvárról Budapestre utaztában — a gyors engedélyezte 28 percig. Én már csak a ravatalán láttam viszont 1934. február 9-én. Halála évfordulója óta itt fekszik előttem most is utolsó két levele: Szegedről kelt az egyik a műtét utáni hónapban. Annak idején egy képecskét is mellékelt hozzá. Sokan megkapták tőle ezt a képet úgy is mint „Főtisztelendő"; vagy hasonló tréfás-fájdalmas öngúnnyal, de az én példányom irónia nélküli, nagyon meghökkentő volt: „Máriának maradék barátja". Az utolsó levelét december 7-én írta a pesti szanatóriumból, ahol a cinkéken kívül más öröme nem volt, azaz mégis: Az ének a búzamezőn című könyve holland kiadása. Ez hallatlan örömet jelentett neki, nagyobbat mint a londoni, vagy az amerikai kiadás. „Oda mindenki kijuthat, de Hollandiába kerülni a Daru utcáról valahogy többet jelent — legalább nekem. Lehet azért, mert Hollandia is csak olyan Daru utcája Európának." Levelében ezután még egyszer összefog bennünket. Kéri a „fiatal urakat" Leszih Andort és Sassy Csabát, ne haragudjanak, amiért csak Mária által üzeni nekik, hogy szereti őket, „Máriát pedig nagyon öreg barátja gyanánt csókolja Móra Ferenc." Tauszig Mária NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK Kovácsremekek, kovácscégérek i. Az elmúlt évszázadokban a mesterség alapos elsajátításáról az inasoknak legényeknek tanúbizonyságot kellett tenniük. A céhszabályok előírták, hogy az inasnak meghatározott remeket kell készíteni. A kovácsoknál az inasoktól rendszerint patkó készítést, patkolást követeltek meg. A miskolci kovácscéhben előírták, hogy "... az inasnak Mestersége megtanulására egész erejéből kell törekednie, mert ha a szabadulandó kívánt Remeket elkészíteni nem képes, szabadulása egy negyedévvel, vagy ha szükség kívánnya többel is továbbra halasztatik."! Ugyancsak remeket követeltek a vándorlási időt kitöltött legényektől is, ha mesterként a céh tagjai között akartak dolgozni. Itt már költségesebb, komolyabb remekek készítését írták elő. A miskolci kovácscéhnek 1799-ben Lőcséről kapott artikulusai szerint: „3. Mikor a céhbe beáll és felvétetik, akkor egy cremnitzi dukátot és két pint bort kell adnia és mivel a céhbe felvételt nyert, hamarosan hozzá kell fogni a mesterműhöz és azt el kell készítenie. Ehhez a legjobb anyagot egyik vagy másik mestertől megkaphatja és nem tagadhatja meg tőle csekély fizetség ellenében. A mesterremekhez való fa árát annak a mesternek kell kifizetnie, akitől