A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 8. (Miskolc, 1969)

NÉPMŰVELÉSI ÉLETÜNKBŐL - Bartha László: Az 1. sz. Szakközépiskola néprajzi szakkörének munkája 1963—1968-ig

feladat volt. Az úttörőmozgalom szintén igényelte és fejlesztette különböző próbáin hazafias nevelési célzattal a tanulók ilyen irányú ismereteit. A megye néhány általános iskolájában működtek honismereti szakkörök — esetleg más néven, de hasonló céllal — ahol a tanulók már szervezett formában ismerkedtek meg az anyaggyűjtés és feldolgozás alapjaival. Később középiskolához kerülve igényelték is ezt a munkát. Hivatkoztam arra, hogy az idő pusztulással fenyegeti a még meglevő tárgyi és szellemi dokumentumokat, s mindenkinek kötelessége ezeket megvédeni. A szűkebb pátriának, a szülőfalunak szeretete abban is megnyilvánul, hogy megvédjük a mának és a jövőnek a múlt értékeit. A tanulók felismerték, hogy a mai falu a nemzeti kultúra még kallódó ősi értékeit őrzi feltáratlan kincsesbánya módjára. Forrongó és állandóan változó jelene azonban ezen értékeknek gyors eltűnésével fenyeget. 3. A szakkör fő feladata az Útmutató Füzetek gyakorlati megvalósítása volt, tulajdonképpeni profilját pedig a kutatási témák kiválasztása adta. A határhasználat, a határ- és dűlőnevek, babonás történetek, lakodalmi szokások és a vadfogási módok gyűjtésével foglalkoztunk. Felmértük és megjelöltük azokat a falvakat, ahol a tanulók helyi kapcsolatait felhasználva a gyűjtést a legjobb eredmény reményében folytathattuk. Lehetőleg könnyen megközelíthető, kultúrájában, hagyományában valamely önálló tájegységhez kapcsolódó falut kerestünk fel szívesen. Középiskoláról lévén szó, a szakköri tevékenység nemcsak oktatási, de nevelési feladatokat is jelent. A szabad idő felhasználásának tartalmas, helyes — s ma már általánosan elfogadott — módját látom a néprajz szakköri munkában. összefoglalva az alábbi célkitűzéseket próbáltam megvalósítani: a) Alapvető feladat a szocialista hazafiságra való nevelés. Meg kell ismertetni és megszerettetni a tanulókkal a haladó népi hagyományokat, mint a nemzeti kultúra fő hordozóját. Minden tanuló magával hozza a közvetlen környezethez (család, rokon, falu) való ragaszkodást, amely közvetlen, szubjektív élményből fakad. A 14—17 éves diákok eljutnak az általánosításig: szülőfalujuk része a hazának, a szülőföld szeretete a haza szeretete is. b) Be kell vezetni a tanulókat a tudományos kutatás alapelveibe, hogy érezzék, minden szellemi érték hossszú, fáradtságos munka eredménye. c) A megszerzett ismeretekre támaszkodva le kell vonni a következtetéseket a mindennapi életre, éreztetni a történelmi fejlődés ma is lemérhető, követhető mozzanatait. d) Mai munkánk egyben hagyományteremtő is: a felkutatott régi emlékek hatása érződjék iskolai életünkben, mindannyiunk számára megismerhetőek legyenek. 4. Az anyagi és tárgyi feltételek megteremtése után (fényképezőgép, filmfelvevő, magnetofon beszerzése, utazási költségek biztosítása) pontos munkaterv álapján dolgoztunk. A már említett témákhoz kérdőíveket készítettünk, majd azok alapján a „terepen" gyűjtöttünk az általunk legjobbnak vélt adatközlőktől. A lejegyzés során ügyeltünk az adatok pontosságán túl az adatközlő nyelvi sajátosságainak megörökítésére is. Fonetikusan jegyeztük le az a, a, à; az e, e, ë hangokat, valamint a részleges hasonulás eseteit. Magnetofonos gyűjtéskor csak az adatközlő mozdulatait, érzelmi megnyilvánulásait írtuk, lehallgatáskor pedig törekedtünk a helyes és pontos leírásra. A feldolgozás az Útmutató Füzetek utasításai alapján az általános gyakorlatnak megfelelően cédulázó módszerrel történt, így a szakkör által gyűjtött minden adat hozzáférhető. Megköveteltem a filológiai pontosságot, a rendszeres, precíz munkát, s nyugodtan állíthatom, hogy a tanulók is mindent megtettek a