A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

Árokszállásy Zoltán: A természettudós Herman Ottó

Tudjuk, hogy A madarak hasznáról és káráról, a Magyar halászat ról, az Északi madárhegyekről írt könyvei a tudományos megfigyelések művészi módon megírt tárházai, és megfigyeléseinek dialektikus szemléletű feldolgozása ma is példaképül szolgál a kutatóknak. Azt azonban, hogy Herman Ottó pókász könyve nemcsak tudományos munka, hanem egész tudományos hitvallásának s egy nagy természettudós tanításának papírra rögzítése, azt csak kevesen tudják, hiszen kinek is jutna eszébe, hogy ilyen általános, az egész emberiségnek szóló gondolatokat egy pókászati szakmunkában keressen. Ügy gondolom, hogy értékelő szavaim gyengék lennének gondolatainak összefogására. Engedjék meg, hogy néhány részletet idézzek műve második kötetének bevezetéséből. „Ha, bár milyen futó pillantással is, végig sietünk a mívelődés történelmén: úgy a mint ez az emberiség mai állapotát mutatja, a mint az értelmi s benne a társadalmi haladást szemünk elé állítja: a jó és a világosság diadalait fogjuk látni s megtanuljuk, hogy az emberiség, mint olyan, saját gyöngéi ellen, saját tökéletesedése érdekében küzd, haladva fejlődik. Küzdelme kivezetett ősállapotából, kivezette a visszahatás korszakainak sötétségéből, megszerzé neki azon eszközöket, melyek oly bámulatos, szinte csodás munkát végeznek: a dadogás beszéddé, hódító nyelvvé, a rovás írássá lett; és ma a könyvsajtó, a gőzhatalma s a napsugárral versenytfutó villanyszikra ostromolja a legtávolabb vidék titkos zugait. Ez tagadhatatlanul fejlődés Herman Ottó lillafüredi villájának és haladás a jó, a világosság felé. tornáca előtt. Fénykép, 1910 Nagy az út, a melyet az emberiség megfutott, de még nagyobb az, mely a jövőbe vezet. Látjuk az éjjelt, a nappalt, az évszakok váltakozását, a villámot, halljuk a dörgést; látjuk a földkéreg rétegeit, a növényvilágot, benne a rokon jellegű csoportokat: itt fákat, ott bokrokat, emitt füveket, évelő, nem évelő, szárazon, vízen, és vízben élő, tenyésző növényeket; látjuk az állatvilágot, benne emlősöket, madarat, hüllőt, halat, a rovarseregeket; követjük e lényeket a szárazon, vízen, vízben, a föld üregeiben, odanőve a sziklához s viszont teljes szabadságban fenn a levegőben; tapasztaljuk, hogy az életmód, a tartózkodás különbségei bizonyos szervezettel járnak, mely szervezet az alakcsoportokra reáruházza a rokonság jellegét. Itt azt látjuk, hogy a növényt a föld kérgétől, amott, hogy az állatot a növénytől — ismét nö-