A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 7. (Miskolc, 1966)

MEGYETÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - K. J.: A Herman Ottó Múzeum állandó kiállítása

1950-ben Borsodhoz került részekről pedig szinte semmi tárgyi emlék nem áll rendelkezésre, ami az illető tájra, annak gazdaságára, történetére jellemző lenne. A mutatkozó hiányokon részben sikerült segíteni más múzeumok megyénkre vonatkozó anyagának számbavételével, illetve kölcsönkérésével. Természetesen ez csak korlátozott jellegű maradhatott. Ezért a kiállítás egészén végigvonuló történeti folyamatosság nem volt megvalósítható. Az egyes, meghatározó szerepet játszó korszakok kiemelésével, jelentőségük több oldalról i'aló megvilágításával, a fejlődés további menetére gyakorolt hatásuknak magyarázatával végeredményben, ha sűrítve is, kellett megrajzolni annak a történelmi folyamatnak képét, melyet a megye népe a legrégibb időktől 1919-ig átélt. A kiállítás a geológiai viszonyokat tárgyaló résszel kezdődik. Miután a múzeumnak jelenleg természettudományi muzeológusa nincs, a Nehézipari Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszékét (dr. Pojják Tibor tszv. egyetemi tanárt és Csordás István adjunktust) kértük meg e rész forgatókönyvének megírására. Anyagát a Szénbányászati Tröszt biztosította. A geológiai rész bemutatja a megye tájegységeinek geológiai képét, majd földtörténeti múltját ismerteti. Feltünteti és bemutatja az egyes kőzetfajták kialakulási idejét, folyamatát és esetleges hasznosítását. A megye területén a régmúltban élt népek történetét tárgyaló régészeti rész forgatókönyvének célkitűzése nemcsak arra irányult, hogy azok emlékanyagát bemutatva felvázolja a megye korai történetét, hanem igyekezett megrajzolni az egyes népek, közösségek társadalmi képét, gazdasági életét, hitvilágát, azaz minél teljesebb betekintést adni az egykori életbe. A bemutatott anyag sokrétűsége, időbeli folyamatossága lehetőséget adott arra is, hogy bizonyos társadalomfejlődési vonalat is adjon a kiállítás, az ősközösségtől egészen a nemzetségi társadalom felbomlásáig, az osztálytagozódás megindulásáig. Természetesen sem gazdasági, társadalmi, sem más vonatkozásban nem lehet egyenértékű a kép, amit egyes korszakokról nyújtani tudunk. A rendelkezésre álló anyag szabja meg az egykori élet rekonstruálásának mértékét, miután nem egyformán maradt meg minden korszak emlékanyaga. Az idősebb kőkorból a Herman Ottó Múzeum igen jelentős, európai hírű leletekkel rendelkezik. A Bükk-hegység volt ebben a korban, a jégkorszakban, a Kárpát-medencében a település egyik központja. Ezért aránylag részletesen foglalkozunk e korszak bemutatásával. Az új kőkor a megelőző idősebb kőkorral szemben forradalmi változást hozott az emberi életmódban a földművelő-állattenyésztő gazdálkodás kialakulásával. E meghatározó jellemvonás köré csoportosítottuk az új kőkorban e területen élt népek emlékanyagát. Észak-Magyarországon a rézkori és bronzkori fejlődés nagy vonalakban két szakaszra tagolható. Ennek megfelelően a rézkorban egy egységbe fogtuk össze a tiszapolgári és bodrogkeresztúri kultúra emlékeit, míg a másik egységet a péceli kultúra leletei képviselik. Az utóbbiak között jelentőségüknek megfelelően külön tárlót kapnak a nevezetes centeri emberalakú urnák. A bronzkorban a korai és középsőbronzkor, valamint a későbronzkor fogható egy keretbe. A korai és középsőbronzkort rokon, déli eredetű, azonos gazdálkodási móddal rendelkező népek jellemzik. Ezért együtt tárgyaljuk az e népekre jellemző gazdálkodási módot, az ezzel kapcsolatos leleteket, viszont külön-külön mutatjuk be az egyes népekre jellemző emlékeket. A későbronzkor külön egységként való tárgyalását az e kort bevezető