A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. (Miskolc, 1964)

Lehoczky Alfréd: A miskolci építőmunkások küzdelme 1907-ben

Az építőmunkás szakcsoport nem adhatta fel a harcot, mert ezzel teljesen kiszolgáltatta volna a munkásokat a vállalkozók kényének és kedvének. Tagjai számára a hatósági közreműködéssel létrehozott kollektív szerződést tartotta érvényesnek, s nem volt hajlandó a vállalkozók feltételei alapján a munkát felvenni. A vállalkozók válaszként mintegy 200 ács és kőműves munkást kizártak a munkából [5]. Az építőmunkások országos szervezete kimondta Miskolcra a zárlatot. A vállalkozók a kizárt munkások pótlására más vidékről, főleg Gömör megyéből toboroztak munkásokat. De külföldi (tiroli) munkásokat is hívtak be. A miskolci építőmunkások szakcsoportja igyekezett kapcsolatot teremteni a más vidékekről Miskolcon dolgozó szaktársaikkal. Május elején (egy szerdai nap estjén) értekezletet tartottak, melyre meghívták a gömöri kőművesek képviselőit is, kik közül mintegy 15-en meg is jelentek. A szervezett munkások az értekezleten igyekeztek a gömöri szaktársaikat meggyőzni, hogy „testvérgyilkosságot követnek el, ha az itteniek harcát megnehezítik." A szervezett munkások azt is közölték, hogy 12-én gyűlést tartanak, és erre meghívják az összes nem szervezett munkásokat is. [6]. A gömöri kőművesek képviselői azonban nem támogatták a szervezett munkások javaslatait, ellenkezőleg, az értekezletről beszámoltak a vállalkozók szövetsége (ahogy akkor mondták a „kutyaszövetség") vezetőjének, Ungár épitésvállalkozónak. Ungár a beszámolóra hivatkozva feljelentést tett a szervezett munkások ellen, hogy azok „vérfürdővel" és „bicskázással" fenyegették meg a dolgozó kőműveseket. A vád alapján Boros Jánost és Jamrik Bertalant — a szervezett munkások vezetőit — beidézték a bűnügyi osztályra és kihallgatásuk után letartóztatták őket, majd pedig az ügyészségnek adták át az .ügyet. Bár a szervezett munkások fellebbezésére a két munkásvezetőt szabadon bocsátották, a hatóságok a szakcsoportot felfüggesztették. A hatóság e jogtalan lépése a munkásság körében „óriási felháborodást idézett elő", meghiúsítására azonban nem rendelkeztek kellő erővel. A szakcsoport nem adta fel a harcot. Alapvető kérdéssé most az vált, hogy létrehozzák a városban dolgozó építőmunkások egységét, s közös állásfoglalással kényszerítsék meghátrálásra a vállalkozókat. Ujabb felhívást adtak ki a munkásoknak. Ebben közölték, hogy a külföldi munkások, kik megismerve szerepüket, (hogy csak a miskolci szaktársaik ellen akarják felhasználni őket), eltávoztak a városból. Hasonló lépésre, illetve közös cselekvésre hívták fel a gömöri munkásokat is. „Egy fegyverünk van csak: a munka abbahagyása" — írják [7]. Nyilvánvaló volt, hogy a munka beszüntetésére addig nem adhatják ki a felhívást, amíg közös álláspont nem alakult ki az összes munkás között. E törekvés azonban az erőfeszítések ellenére sem járt sikerrel. A szervezett munkások harcát tovább nehezítette a belügyminiszter döntése, mely a korábbi koholt vádakra építve feloszlatta a szakcsoportot [8]. A hatóság minden eszközzel közreműködött, hogy megtörjék a kőművesek ellenállását. Amikor az építőmunkások egy mulatságra engedélyt kértek, azt csak azzal a feltétellel adta ki Lukács Béla rendőrkapitány, ha törlik a szövegből a „szervezett" kifejezést, mert — szerinte — a feloszlatási határozat alapján „Miskolcon szervezett építőmunkások nincsenek és ezek nem is mulathatnak" [9]. A kőművesek számára legfontosabb feladat most a szakcsoport működésének helyreállítása volt, ami a fennálló viszonyok között csak úgy lehetett, ha újjá alakítják azt. Ilyen viszonyok között került sor annak a röplapnak a kiadására, mely augusztus 4-ére „az építőmunkások országos szövetsége helyi csoportjának megalakítása" céljából hívta egybe a munkásokat. A röplapban — mint ismeretes — hangsúlyozzák, hogy a szakcsoport a munkások olyan „vé-