A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Várostörténeti kutatások - Komáromy József: A miskolci Nemzeti Bank falában talált 1907-es röplap

dalmi helyzet, fellendülőben volt a munkásmozgalom. A magyar egyetemisták üdvözletükben azt írták az orosz forradalmároknak, „.. .hogy a ti végleges győzelmetek a mi szabadságunk riadója lesz. Győzzetek testvérek, hogy mi is győzhessünk!" A fiatal egyetemisták jókívánságai magukba foglalták az agrárproletariátus és a munkásosztály üdvözletét is, akik elsősorban vágyódtak a szabadságra. De nemcsak vágyódtak, hanem harcoltak is érte. A munkásmozgalom fellendülését bizonyítja, hogy a szakszervezeti tagok létszáma az 1903-as 40 ezerről 1907-re 130 ezerre emelkedett. Ebben az évben (1907-ben) kb. 36 ezer munkás vesz részt a sztrájkban és emiatt több mint 5 ezer embert oüntetnek meg a munkások közül. A sztrájkokban való részvétel miatt a sztrájkmozgalom szervezői és résztvevői ellen kegyetlen hadjáratot indított az uralkodó osztály. Egymást sövetik az akkori belügyminiszter, ifjabb gróf Andrássy Gyula rendeletei. Ezek között is a munkásmozgalomra azzal méri a legnagyobb csapást, hogy 1907-ben több mint 200 szakszervezeti csoportot feloszlat. A burzsoázia felismerte, hogy a munkásosztály szervezettsége és a szervezésben döntő jelentőséggel szereplő szakszervezeti csoportok az ő legnagyobb ellensége. Ilyen körülmények között harcoltak ,,Az egybehívok" és a két öreg „Gefreiter". . ." Nem tudunk eddig a röplapon meghirdetett nyilvános építőmunkás gyűlés lefolyásáról és eredményeiről. Munkásmozgalmi feldolgozásainkban az i907. évnek az eseménysorozata hiányzik. A gyűlés és a ceruzafeljegyzés dátuma 4, illetve augusztus 9. Hat nap telt el tehát a gyűlés és a ceruzafeljegyzés kÖ7ött. Hat nap alatt sok minden történt és talán idővel fel lehet tárni e hat nap eseménysorozata, harca és kudarca, és a megtorlásokkal kapcsolatos akciók történetét. A „viseljétek gondját e két szent névnek" utal bizonyos nagyobb szervező szerepre, amit Bedács Bertalan és Koós József a maguk körében viseltek. Krónikáink között nem találkozunk ezzel a két névvel, sem 1907 előtt, sem utána. Névtelen hősök voltak, a mozgalom önzetlenül előbbre vivői. Harcoltak, szenvedtek, s hitük a jövőben megdönthetetlen volt. Ez sugárzik a ceruzasorokból. Két névtelen munkásharcos így állított magának emléket. Munkásmozgalmunk történetének, vagy legalább is egyes ismertebb szakaszainak feldolgozása várat magára. Két figyelemre méltó közlemény jelent meg erről az időszakról 1963-ban. Az egyik az 1906. évi miskolci általános sztrájkról [2]. Ez a tanulmány megjegyzi, hogv a miskolci és a diósgyőri munkások harca egymástól elszigetelten folyt és hogv a század elején a miskolci munkásmozgalomra a kisipari jelleg volt a jellemző. S megjegyzi, hogy a legerősebb szervezetek között a kőművesek az élen járnak. Megjegyzi azt is, hogy az építőmunkások sztrájkja igen szívósnak bizonyult és ez meglepte a hatóságokat is. Még 1906-ban feloszlatják a miskolci építőmunkások Búza-téri Arany Sasban levő sztrájktanyáját, hogy az építőmunkások akcióit bizonyos értelemben — törvényen kívül helyezzék. Megnehezítette ez a munkások egymással való érintkezését is, könnyebbé vált egységük megbontása is. Az általános sztrájk kirobbanását a feloszlatás meggyorsította. Ez a tanulmány megjegyzi, hogy a miskolci adott sajátossága abban volt, hogy a vezetőkben megvolt a gyors cselekvésre való készség és a munkások forradalmi hangulata igen gyorsan reagált az eseményekre. Amikor a szociáldemokratapárt vezetősége meghozta ebben a döntést, voltaképen „legalizálta" azt, hogy a munkásság a jogtalanság hatása alatt már maga elhatározta az általános sztrájkot. Az építőmunkások után ugyanis, órákon belül egymásután vonultak fel a famunkások, vasasok, szabók, cipészek, hentesek, szobafestők, mázolok, kárpitosok, gépgyári munkások, kőfaragók, kerékgyártók. A több ezres tömeg kivonult a Tiszai pályaudvarra is, hogy a pesti vonattal érkező orszá-