A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Zsadányi Guidó: A megye képzőművészetének helyzete, képtárai és képzőművészeti irodalma

Némelyiket a tulajdonos csak átnézésre, és esetleges publikációs értékelésié adja a múzeumba. Az ilyeneket — amennyiben mód van rá lefényképezzük, vagy legépeljük, hogy ilyen anyaggal is szaporítsuk értékeinket. Kéziratos anyagunkból csak néhányat szeretnénk ismertetni. Az elmúlt hetekben került az iskolamúzeum tulajdonába egy borsodi parasztköltő versgyűjteménye. A gyűjteményben van egy csoport vers, amely az első világháborúban született. Történeti szempontból is nagyszerű látni, hogy mennyire irtózik a paraszt a háborútól. Mennyire világosan látja azt. hogy a háborút nem a saját érdekükben vívják, hanem a hatalmasok érdekében. Az önkény játékszerének érzi magát. Néha-néha áttekint a túlsó oldalra, az ellenséghez, s örülne, ha egyszer megadnák azoknak is a jogot, minden népnek, minden embernek a jogot a békés emberi élethez. A gyűjtemény önmagáért beszél. Nem kell hozzá kommentár, s az olvasó már néhány versből megérti, hogy az első világháború imperialista háború volt. Egy másik kézirat egy az első világháborúban orosz fogságba esett, majd vörös katonává lett paraszt ember visszaemlékezése. Ebben a gyűjteményben nem a helytörténeti anyag, bár bizonyos vonatkozásban az is, hanem a folklór-anyag érdekes. Stílusa hasonlít a mesefák stílusára. Egy-egy kitételét a mesékből vette át, sorai között azonban megbújik a háború gyűlölete, az orosz emberről kialakított nagyan jó véleménye, és a magyar s egyáltalában minden egyszerű ember mélységes humanizmusa. Csak két példa, s azt hiszem, bebizonyítottam, hogy van értelme a gyűjtésnek. A megye történetével foglalkozók bizonyára örömmel vennék, ha a Gyimesi előadásában és az én hozzászólásomban elhangzó javaslatok valóra válnának. Végezetül még egy javaslat. Örömmel olvassuk, hogy a város, a megye, egy-egy szakterületen pályázatot ad ki bizonyos kötött témával. Nem lehetne-e helytörténeti anyagot szaporítani újkori témával foglalkozó pályázatok kiadásával. A kutatók bizonyára szívesen vennék, s a város annyit nyerhetne vele, hogy egy adott kor gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai adatait öszszegyűjthetné, s megnyitná az utat egy esetlegesen készülő várostörténeti monográfia előtt. A múzeum több mint hatvan éves történetében talán a mai az első alkalom arra, hogy az egyes tudományágak művelői problémáikat, lehetőségeiket feltárják. Meg kell mondanunk azt is, hogy a képzőművészeti gyűjtemény múzeumunk európai hírű gyűjteményei mellett kevésbé jelentős és kevéssé ismert. Talán szabad ezt a kifejezést használni, mostoha gyereke volt a múzeumnak és éppen ezért kell most behatóan foglalkoznunk a képzőművészeti gyűjtemény kérdésével. Ismeretes az, hogy Miskolc és a megye képzőművészete különösen az utolsó tíz évben rendkívüli méretű fejlődésen ment keresztül. 1955 óta Miskolcon országos képzőművészeti kiállításokat rendezünk, 1961-től pedig ezenkívül megrendezzük az Országos Grafikai Biennálét is. Mindezek a kivételes jelentőségű rendezvények egyúttal számos problémát vetnek fel, melyek szoros kapcsolatban állnak a múzeummal és képzőművészeti gyűjteményével. Ugyanis a múzeum elsőrendű feladatának kell lennie, hogy ezeket a képzőművészeti rendez-