A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 5. (Miskolc, 1963)

Tudományos ülésszak - Bodgál Ferenc: Néprajzi feladatok Borsodban

Néprajzi feladatok Borsodban A miskolci múzeum megalakulásától gyűjtötte a megye régészeti, néprajzi, történelmi, természettudományi és művészeti emiekeit. 1920 után a múzeum gyűjtőterülete néhány korábbi Gömör megyéhez tartozó községgel bővült, 1950-től kezdve pedig a régi megye területén kívül, a Hernád vonaláig, az egykori Abaúj megyei községek is a múzeum néprajzi gyűjtőterületéhez tartoznak. A Hernád és a Tisza közötti terület anyagát 1950-től a sárospataki Rákóczi Múzeum gyűjti. A múzeum gyűjtőterülete rendkívül változatos. Népéletét a táj sajátos arculatából adódó gazdálkodási formák adták meg. A Bükktől dél felé eső terület (Dél-Borsod) sajátosan alföldi, s itt évszázadokon keresztül egyik legjelentősebb foglalkozás a pásztorkodás volt. Külön etnikumot a három faluban (Mezőkövesd, Tard, Szentistván) élő matyók alkotnak, akikkel legtöbbet foglalkoztak néprajzi kutatóink. Nyelvileg és viseletben velük kapcsolatban a könyező palóc községek (Ostoros, Noszvaj, Novaj stb), s ezek egykori viseletükön kívül a hegyoldalakba vájt barlanglakásokról, valamint summásvándorlásukról híresek. A XVIII. században ipari telepítésre keletkeznek a bükki szlovák faluk (Ohuta, Újhuta, Hárnor, Ömassa), s a lakosoknak részben az üveghuták, részben pedig a vashámorok nyújtanak megélhetést. Sokan foglalkoznak közülük később mész- és szénégetéssel, valamint fuvarozással. A Sajó völgyében a palócok egyik ága, a barkók laknak, akiket a környező községektől elütő népnyelv, viselet és szokásanyag jellemez. Szuhakálló, Múcsony községekben ruszin és szlovák telepeseket találunk, az abaúji Cserehát lakosainak híres foglalkozása a juhászat. Megyénk gazdag hagyományait többen kutatták, s jelen dolgozatunkban csak röviden áll módunkban áttekinteni eredményeinket, s erre alapozva kijelölni néhány legfontosabb feladatot. A néprajzi gyűjtés története A nép élete iránti tudatos érdeklődés, a néphagyományok gyűjtése Borsod megyében is összefügg a társadalmi-történeti mozgalmakkal. Már a reformkor küszöbén „Egynehány reptiben öszvehánt nóták Miskolczon 823-ban 4-ben" címet viselő füzetben találunk gazdag népköltészeti anyagot, 1838-ban pedig az éjjeliőrök verses kiáltásait tették el „emlékezet okáért" a levéltárba. 1844-ben jelent meg Szeredy felhívása az Életképekben a borsodi népszokások gyűjtésére, s néhány népszokást közölt is. Az 1886—1920 közötti időben Istvánffy Gyula gyűjti a palóc építkezés, családszervezet és folklór emlékeit, s elsőnek ír monográfiát a matyókról. Borsodban ő az első olyan kutató, aki tanári hivatása mellett rendszeresen foglalkozik néprajzi gyűjtéssel, s anyagát szakfolyóiratokban is publikálja. 1900—1914 között Komoróczy Miklós gyűjt a barkókra vonatkozóan gazdag népnyelvi és szokás anyagot. 1903—1912 között Kóris Kálmán a matyók díszítőművészetét, építkezését, szociális viszonyait kutatja, s mintaszerű gyűjtéseivel megveti alapját a múzeum néprazi gyűjteményének, s több értékes tanulmányt is ír. 1930—1936 között Kolumban Lajos tanfelügyelő a megye pedagógusaival készíttet községmonográfiákat az általa kidolgozott és sokszorosított tematika Szerint, s ezek nagyon sok jó néprajzi megfigyelést, lejegyzést tartalmaznak. Szabadtéri néprajzi anyagot is magában foglaló gyűjteményt állít össze Miskolcon, anyaga azonban később elveszett. Országos nevű kutatóink közül Győrffy István főleg a matyókra, Vikár Béla egy mezőcsáti ballada eredetére kutat. Népdalokat gyűjt nagyszámban