A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. (Miskolc, 1956)

BESZÁMOLÓ - Hajdú Béla: Két országos képzőművészeti kiállítás Miskolcon

hogy a munka talán kevésbé lesz díszes és gazdag, természetesen számolni kell. Azonban tudatában kell lennünk annak, hogy a hazai városépítéstörténetnek a fény mellett nemicsak az árnyat, hanem a többé-kevésbé színtelenebb átlagot is be kell mutatnia ahhoz, hogy hű szintézist alkothasson. A miskolci munka ehhez a szintézishez feltétlenül értékes támpontokat nyújthat. A feladat megvalósításához munkaközösség létrehozására lenne szükség, mely talán legcélszerűbben a Múzeumi JEG YZ 1 H. Richter: Stadtkernforschung in KarlMarx-Stadt, Deutsche Architectur 1956, 3, 142—145 pp. Bizottság keretében alakulhatna meg és ennek állandó konzultálása mellett fejthetné ki tevékenységét. Nagy segítséget nyújthatna a bizottság a programvázlat kidolgozásában és a munkatársak kiválasztásában is. Reméljük, hogy Miskolc város tanácsa is felkarolja ezt a kezdeményezést és —• a főváros szép példája nyomán — a művelődés e vonalán eddig tapasztalt érdektelenségét feladva, erkölcsi és anyagi támogatásban részesíti Miskolc városépítéstörténetének fontos munkáját. ETEK : 2 Szovjetszkij Szojuz, 1955. évf. Nr. 4. (62.) 3 Településtudományi Közlemények 1953. április. BESZÁMOLÓ KÉT ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MISKOLCON HAJDÚ BÉLA 1955 július 9-én úttörő jelentőségű képzőművészeti esemény színhelye volt a miskolci Herman Ottó Múzeum. A múzeum vezetőségének, a Képző- és Iparművészek Szövetsége borsodmegyei munkacsoportjának és Miskolc város tanácsának kezdeményezésére e napon nyílt meg itt az első vidéki országos képzőművészeti kiállítás a budapesti Műcsarnok rendezésében, a Népművelési Minisztérium hathatós támogatásával. Miskolc és a megye nagyobb üzemeinek dolgozói jelentős öszszegű díjak alapításával járultak hozzá a kiállítás sikeréhez, bebizonyítva ezzel kultúraszeretetüket. A kezdeményezők célja az volt, hogy megtegyük az első lépést képzőművészeti kultúránk egészséges decentralizációja felé, megszűnjék a fővárosban és a vidéken élő művészek alkotó tevékenységében a káros értékelési megkülönböztetés és előítélet, a provinciális jelleg, s a vidéken élő művészek alkotásai egyenlő mértékkel mérten illeszkedjenek be az egyetemes magyar képzőművészet gazdag tárházába. Nem utolsó sorban pedig az, hogy a vidéki közönség megnövekedett kulturális igényeinek kielégítésére hazánk legnevesebb művészeinek alkotásait necsak a fővárosban, hanem itt is hozzáférhetővé tegyük a művelődni vágyó, szépre éhes tömegek számára. A miskolci megmozdulás élénk visszhangot keltett nemcsak a főváros, hanem más vidéki városok művészei körében s a legnagyobbak is készséggel vettek részt műveikkel a kiállításon. Az élénk visszhang magyarázata abban keresendő, hogy Miskolcnak évtizedes tisztes képzőművészeti hagyományai vannak és a borsodmegyei munkacsoport — amint azt a fővárosi sajtó is elismerte — a felszabadulás óta évről évre nagyobb megbecsülést vívott ki magának helyi kiállításainak magas művészi színvonalával, sok kiváló tagjának az országos tárlatokon kiállított műveivel. A múzeum öt emeleti termében és fo-