A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. (Miskolc, 1956)

ADATKÖZLÉSEK - Csatkai Endre: Miskolci könyvkötő-legények Sopronban

adódik abból, ahogy az egyes elemeket kapcsolják egymáshoz, társítják motívummá. Előző oldalon a tardi keresztszemes hímzések jellegzetes elemeit, motívumait mutatjuk be. Külön felhívjuk a figyelmet az egyes motívumok helyi elnevezésére. Ezek a nevek általában igen találóan kifejezik a motívumok formáját. JEGYZETEK: A virágos keresztszemet ismerteti: Ferencz Kornélia és Palotay Gertrud: Hímzőmesterség. II. kiad. 1940. 51. old. 2 Dajaszászyné Dietz Vilma: Borsodmegyei régi keresztszemes hímzések. Szövegét írta: Fél Edit. Magy. Népm. XIV. Budapest 1951. MISKOLCI KÖNYVKÖTŐ-LEGÉNYEK SOPRONBAN CSATKAI ENDRE A soproni könyvkötők céhe messzi országokban hírneves volt. A segédek még Norvégiából és Svédországból is felkeresték már a 17. század második felében. Az a sajátságos, hogy a céh maga elég későn, csak 1788-ban alakult meg, addig a pozsonyi céhhez tartoztak a soproni mesterek. De valamelyes önállóságuk azért megvolt, úgy, hogy a segédek 1665. óta egy könyvbe jegyezték be a nevüket, de nemcsak azok, akik itt munkába állhattak, hanem azok is, akik hasztalan kerestek állást, ezeket néhány garassal bocsátottak útjára, a magyar iparosok keverék nyelvén senknek nevezték ezt az alamizsnát. Kitűnő mesterek dolgoztak Sopronban, sok szép munkájuk látható a múzeumban és régi könyvtárakban. Érdemes volt Sopronig vándorolni. A 17. századi bejegyzések szerint nyugatról érkezett a legtöbb legény. A könyvbe ugyanis beírták a nevükön kívül, a születési helyüket, aztán, hogy közvetlenül honnan érkeztek, kinél kaptak munkát, vagy pedig megköszönték a senk-et. A legtöbb segéd az életmottóját is beírta, mások pedig hoszszabb-rövidebb verset. 1733-ban új könyvet kezdtek, igen szép kötéssel és festett címlappal. De megváltoztak a viszonyok is. Most már nagy számmal érkeztek keletről is a vándorlegények. A törökök kitakarodtak az országból, a kuruc korszak lezajlott, nyitva állt az út: Sopron híre elterjedt az ország minden részében. Kolozsvárról, Debrecenből is érkeztek legények és így nem csoda, ha a bejegyzések közt, a német és latin nyelvűek közt fel-feltűnnek az ízes magyar bejegyzések, köztük öt miskolci legényé is. Bizonyos szólamok állandóak voltak a céhben és általában egy gondolatmenetet hoznak változatokban a miskolciak bejegyzései is. Míg a nyugati vendégek pedáns rendszeretettel pontosan bejegyeztek minden szokásosat, addig a magyar legényekben több volt már a bohémség, sokan adósak maradtak azzal a kérdéssel, hol születtek, lehet tehát, hogy az említendő öt bejegyzőn kívül még többen is érkeztek miskolciak Sopronba. A legkorábbi bejegyzés 1745. május 5-én kelt. »Én Mezey Sámuel Sülettem (!) Nemes Miskolc Városában Es Jötem Posony Városábul N. k. Soprony Vorásban Es rendes Szokásunk Serint Munkát kerestettem Munkám nem találkozót Es Veszem Utamat Más Földekre.« Ezután következik Sb-vel rövidítetten a symbolum, azaz a legény életének mottója: »Sors Fortuna Curnon es Omnibus bona.« (Sors, szerencse! miért nem vagy mindenkihez jó?) Nem egy könyvkötősegéd jól beszélt latinul és a nagyszámmal kezükbe került latin könyv frissen tartotta a néhány gimnáziumi osztályban szerzett tudományt. A második bejegyzés kelte 1762. szeptember 5. »Én Molnár Sigmond Miskoltz Varasában születetvén jöttem Komárom várasábul Sopron varasában és az bevett szokás szerint munkát kerestetvén és munkám akadott N. Schrabs Mihály Uramnál a melyet is nagy alázatossággal köszönök. Symbolum: Dum fueris Felix multos numerabis amicos