A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 4. (Miskolc, 1956)

Leszih Andor: Szendrey János emlékezete

25 éven át volt a Régészeti Társulat titkára és 12 évig vezette a Műbarátok Körét. Tevékeny részt vett a M. Tud. Akadémia, a Néprajzi Társaság, a Heraldikai Társaság, a Műemlékek Orsz. Bizottsága munkájában. Becses tanulmányokat végzett a magyar viselettörténet terén is, sokat használt szép munkája, a »Magyar viselet történeti fejlődése^ című könyve. Ismert műve volt »Dürer élete és művészete« című munkája, továbbá az általa szerkesztett négy nagy kötetes díszmű: »A képzőművészet remekei«, társszerkesztője volt a Művészeti Lexikonnak s a Magyar Műkincseknek. Legutolsó műve — már a halála évében, 1927-ben, — a »Diosgyori vár története^ volt. Halála után jelent meg Monelli Bernátnak, a diósgyőri vár biztosának 1446. évi címores sírkövéről írt tanulmánya. Miskolc történetét ötkötetes — 3400 oldalas — nagy művében írta meg. Gyermekkora óta nagy gonddal és szeretettel gyűjtött minden miskolci vonatkozású adatot. A városi és megyei levéltárakon kívül az Országos Levéltár és húszat meghaladó más levéltár anyagát kutatta át, a hazai és külföldi múzeumokat tanulmányozta. Halála évében, mikor őt a város, a Tudományos Akadémia, a Szent István Akadémia, a Hadtörténeti Múzeum, a Miskolci Közm. Egylet és a Múzeum — itt a Miskolcon rendezett ünnepen ötven éves munkássága jubileumán üdvözölték, a város megbízta azzal, hogy ötkötetes nagy munkája folytatásaképpen írja meg a város történetét, 1911. évtől a háború utáni időkig. Szeptemberben bekövetkezett halála akadályozta meg munkája elkészítésében. Benkő Sámuel: Topographia oppidi Miskoltz című munkája (1782., második kiadása 1818.) és Kun Miklós: Miskolcz múltja, jelene, jövője című műve (1842.) ismertette Szendrey munkája előtt röviden a város történetét. Neki tehát egészen új utakon, a saját erejéből kellett felkutatni és megírni a város történetét. Az első kötet Miskolc földrajzi helyzetét, földtani és természetrajzi viszonyait, a Miskolc név eredetét, a Miskolc család történetét s a város és vármegye őstörténetét, a régészeti leleteket írja le a legrégibb őskortól a honfoglalás koráig. A második kötet a város és közvetlen környéke történetét adja 1800-ig. Különös súlyt helyez a diósgyőri királyi vár és uradalom birtokához tartozott Miskolc lakosságának helyzetére s a török hódoltság alatti állapotokra. Szendrey nagy érdeme, hogy a várost érintő történeti események mellett mindenre kiterjedően részletesen ismerteti a művelődéstörténeti viszonyokat (ipar, kereskedelem, iskolák stb.), a miskolci ember életét, életlehetőségeit. A harmadik kötet az oklevéltár: 1225. évtől 1843-ig 313 darab — igen becses várostörténeti adatokat tartalmazó — oklevél teljes szövegét közli és bőséges kivonatot ad a városi jegyzőkönyvekből 1569-től 1740. évig. A negyedik kötet a város XIX. századbeli történetének első része kilenc és félszáz oldalon. Igen becses része ennek a várost ért nagy árvizek, tűzvészek stb. leírása és az 1848 9-i szabadságharc eseményei. Bőséges adatokat talál az olvasó ebben a kötetben is a város művelődéstörténeti viszonyairól, küzdelmes munkájáról, a város fejlődéséről. Az ötödik kötetben a színház története, a miskolci írók, művészek, a várost fejlesztő nevezetesebb férfiak élete és munkássága s az egyes kulturális intézmények részletes ismertetése található, örök forrásként a későbbi kutatóknak s a város története iránt érdeklődő olvasónak. Sokan azt kifogásolták nagy művében (a magyar városmonográfiák közt az övé a legnagyobb), hogy a sok adatközlés az áttekinthetőség rovására van s az összefoglaló fejezetek emiatt értékben csökkennek. Kétségtelen, hogy a mai történetírás más módszerekkel, másként dolgozik s új kutatások más megállapításokat is eredményezhetnek, de amíg a szűkebb területen kutató történetírók sokszor egész életük munkássága árán jutnak el egy-egy kérdés helyes megoldásához, addig Szendrey a maga korában az adatgyűjtés, összefoglalás, feldolgozás nehéz munkáját egymaga végezte és jóformán mindvégig új, ismeretlen úton haladva vállalkozott arra a feladatra, hogy megírja a város történetét. Öt a város iránti nagy szeretet és lelkesedés vezette, hogy minél részletesebb, minél használhatóbb, tökéletes képet adjon a múltról, s mert adatainak túlnyomó részét maga kutatta fel elsőnek, nem térhetett ki a forrásközlés tényleg sokszor egységet bontó kötelezettsége alól. Művét nagy haszonnal használják ma is és »a Szendrey« még sokáig lesz pótolhatatlan forrásmunka. Végső rendelkezése szerint gondosan