Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

hegyeken. — Oldalt vannak a bor és pálinka sátrak. Ott sütik nyárson a sertéshúst, marhasültet, szalonnát, a májashurkát és levest is főznek. A szakácsné és asztala, amin ezeket elénk tálalja, nem valami étvágygerjesztő, de a mi falusi népünk erre mit sem ad. — A ,,búza vásáron" szintén nagy a sürgés-forgás. Itt egy kicsit tisztább a környezet. Az egyik utcában mást nem is látunk, mint deszkákat, zsindelyt, lécet, abroncsot, kádat, vízhordásra szolgáló rocskákat, akót, vödröket, dézsát, vályút, mosóteknőt, ablakrámákat, ajtókat, röviden: mindaz a faáru, amire a ház körül szükség lehet, az itt megvételre készen található. A kocsin az apa ül, lent állnak a fiai vagy a szolgái. Ha jön a vevő és valamit nem tudnak neki odaadni, kénytelen a kocsira mászni és megtekinteni. Az embernek az egyik kocsitól a másikhoz kell utat törnie a kocsik közt álldogáló lovak és ökrök között. Amott távolabb az asztalosok ág\'akat, asztalokat, szekrényeket, székeket, barnára, pirosra festett és színes virágokkal tarkított ládákat, és egyéb bútorokat raknak a vevők elébe. Megint egy másik utcában fazekasedényeket raktak a kocsik mellé : menynyi sokféle bögre, tál, korsó, amire csak a háziasszonynak szüksége lehet! Itt természetesen az asszonynép tolong. A harmadik utcában csizmadiákat találunk két sorban, akik árujukat párosával rúdra akasztják. A „suszterek" (vargák), akik az urak lábbelijét varrják, fogasokra aggatják a cipőket. — Utánuk a kalaposok következnek, akiknek árui főleg a legények tekintetét vonzzák. A negyedik utcában az üstművesek, kosárfonók, szitakészítők, kézművesek sorakoznak, akik kaszákat, késeket, zárakat, fejszéket árulnak. — Itt vannak a kötélverők, a másik utcában pedig a vásznas (gyolcsos) szlovákok. Ezek sátrukat kocsijuk mellett ütik fel, mellettük a lovaik, s akiknek nincs kocsijuk, azok két-két karóra helyeznek egy deszkát, s erre rakják az áruikat. A főutcában vannak azok a bódék, ahol a rőfösáruk, a főkötősök és csipkeverők kész ruhaféléi kaphatók. A zsidó sátrában műaranyból készült tárgyakat rakott ki, körülötte tolakszik a fiatalság, emitt megint a sátor oldaláról színes szalagok, pántlikák, paszományok lógnak. Odébb kendőket látunk a földön, még tovább a vándorkereskedő pertékáját bámulják, közelükben cifrán kivarrott szűröket és gubákat nézegetnek, nem messzire a szegényebbek állnak körül egy bódét, ahol ócska ruhafélék lógnak: régi katonai egyenruhák, uniformisok sújtassál és anélkül, női ruhák, fiakkok, téli kabátok és nyári felöltők, férfikalapok, kopott, kifakult, színétvesztett régimódi női kalapok. Egy félévszázad divatjának történetét olvashatja le az ember erről a fogasról! Az itt ülő kertész néni friss virágot árul kerek edényekben, erre mézeskalácsos bódék sorakoznak, utánuk a rántott hallal, pogácsával és kiflivel megrakott sátrak következnek. Amott a bádogos, az ónműves és tudja az Isten, kik s miféle holmival vannak még itt, A sátrak között pedig állandóan hullámzik a falusi és városi nép, a cigányok, a ló-, ökör- és szamárfogatok áradata, mintha mindez együtt egyetlen hatalmas folyó volna. S hányféle viseletben gyönyörködhet az ember! Itt suhog egy francia divat szerint öltözött dáma, tollas kalappal. Mögötte félmeztelen cigányasszony halad, hátán egy kisgyermek, mint egy kismacska, az asszony fején is kalap bokrétával, de ki tudná