Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

oldalon zöldelő szőlőhegyek, körülöttük sövények kék madármeggyből, teljes virágjában pompázó vadrózsából, az alacsony bokrok között szőlőtő, virágzó gyümölcsfák, melyek közül kiválik a rózsaszínű virágokkal borított barack, a másik oldalról virágos rétek, távolabb erdők, tölgy és egyéb fákkal, fölöttünk a tiszta kék ég, körülöttünk az énekes madarak kórusa. Tapolca igen kedves hely, szép erdők övezik és bár itt is, mint másutt hiányzik a kényelem és nagy a rendetlenség, mégis csak „igen alkalmas fürdő". A földből erőteljesen feltörő források két tágas boltozatos medencébe kerülnek, amelyekben közös fürdő van, az egyik két garasért, a másik négyért. Körös-körül kis fal van, amire gyékényt tesznek, hogy a vendégek száraz helyen vetkőzhessenek és öltözködhessenek, mert máshol erre nincs hely és a párolgás miatt a víz folyik a falakról. Ha bemegy az ember a vízbe, igen melegnek tűnik, de nem több 32 foknál, és nagyon kellemes benne fürdeni. A színe kissé fehéres, a test azonban zöldesnek látszik benne. Ezen a két nyilvános medencén kívül még négy kamrácska is van, itt a kádakban fürödhetnek. A fürdőtől a víz a patakba folyik el a Sajóba a rétek között. A kamrácskák mellett lakik a fürdő zsidó bérlője. Az eléggé csúnya vendégfogadóban kapható nála savanyú bor, sőt valami harapnivaló is. A ház előtt fedett faerkély és lóistálló van, olykor ugyanis több városi vendég is kirándul ide. Maga az egész épület azonban olyan elhanyagolt, hogy hosszabb itt-tartózkodás alatt elszorulna a szívünk, ha nem örvendeztetne meg szépségével a természet. Tapolca az ungvári püspök tulajdona. A fák ültetése és a fűvel benőtt sétányok arra engednek következtetni, hogy nyilvános park volt és jobb volt a felügyelet is. Tapolca a várostól inkább délre fekszik, míg Diósgyőr, a másik fürdőhely inkább nyugatra, egy óra járásnyira. Az idevezető út nem kellemes, a meleg napon, zötyögős országúton kell utazni egészen odáig. Közvetlenül Diósgyőr falunál, amely egy szűk völgy bejáratánál fekszik, állnak az egykori magyar királyok tartózkodási helyének: a királyi várnak a romjai egy kisebb magaslaton. A vár négyszög alakú, mindegyik szögletén egy-egy kerek toronnyal, ami természetesen már csak alig felismerhető. A vár alatt, a hegy tövében van a fürdő, amelyből itt-ott fehér sziklakövek állnak ki. Az épület itt még elhanyagoltabb, mint Tapolcán. A bérlő ugyan nem zsidó, de itt sem különbek az állapotok. A vize csaknem ugyanaz, mint a tapolcainak, csakhogy valamivel kevésbé meleg. Az egyik forrásnak, amely a többitől távolabb fakad, és szintén langyos, az az érdekessége, hogy télen eltűnik, de csak Szent Ggyörgy napja előtt vagy után tör fel ismét. A nép a termésről jósol ebből. Ha Szent György napja előtt bújik elő, bő termés lesz, ha utána: szűk esztendőre van kilátás. A forrásnál sem kellemetlenül meleg a víz, de vagy kétszáz lépéssel odább, ahol az emberek isznak belőle, jó hideg és kitisztítja a gyomrot. A falu nem nagyon szép ugyan, de nem messze mögötte áll a cseh eredetű Dusek úrnak, a vadászok ispánjának bájos fekvésű háza. Tovább menve egyre inkább szűkül a völgy, s ebben a völgyben a pataknál több vashámor van és egy vendéglő, ahová a városi honoráciorok nagy örömmel kirándulnak. Ugyancsak itt az erdőben tartják az ún. majálist (május