Božena Němcová miskolci levelei (1851) (Múzeumi Füzetek 15. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1963)

len Tokaj fölölt, terem a világhírű tüzes tokaji és a pompás tarcali bor. Délnyugaton a Mátra nyúlványa és a Bükk-Hegyalia, melynek hegyei között, Diósgyőrön túl vashámorok vannak és meleg források. Az alacsony lankákon mindenütt jó bor terem. Nyugatra és északra húzódnak a hegység nyúlványai, melyeken vagy szőlő, vagy tölgy nő. Délre pedig a végtelennek tetsző rónaság tárul az ember szeme elé, amely egészen a Tiszáig nyúlik. Ezt a sík területet szántóföldek és terjedelmes rétek fedik. A középen lassan kanyargó Sajó (Slaná), Ónodnál egyesül a Hernáddal, majd Tiszakeszi fölött a Tiszába torkollik. Valójában nem rossz ötlet tikkasztó hőségben egy ilyen hűs pince előtt az asztalnál ülni, amelyen ott a jóízű étel és ital! A szemünk elé pedig pompás kilátás tárul. A pince előtt előtér van, lócával és asztallal a háziúr számára, továbbá kádakkal, vödrökkel, egyéb szüreti felszereléssel Ebből az előtérből nyílik a sziklába vájt, mély pince, ahol hordó hordó mellett áll, mindegyik tele borral, nagy gonddal kezelve. — Mindegyik rekesznek külön őre van, akit a tulajdonosok fizetnek és kádja, melyben tűzoltásra mindig vizet kell tartani. Egy ismerős úr, aki ott volt velünk, lefelé mutatott, abba az irányba, ahol egykor az oroszok táboroztak s ahol a magyarok voltak, s elmondta, hogy azt a csatát lócsatának nevezték el. mert állítólag igen sok ló pusztult el, emberéletben viszont alig esett kár. A várostól félreeső magaslaton áll egy erős, háromágú akasztófa. Ez a bitófa, ahogy beszélik, a felkelés idején nagy ritkán állt üresen, s mikor Görgey bevonult, egy nap — ahogy mondják — tizenegyet akasztatott, úgy hogy már nem is volt rajta több hely. A hóhér feladatára Magyarországon általában cigányok vállalkoztak. Sok pallos-joggal felruházott város előtt dombon áll a bitófa. Bár a pincék közvetlenül a város mellett vannak, még a közeliekben sem hajlandók az urak gyalog kimenni. Vagy befogatnak, vagy lóra ülnek. Oly kényelmesek, hogy még egy negyed órányi úttól is félnek, s ha mégis kilátogatnak a közeli szőlőbe, visszafelé alig bírják a lábukat. Az asszonynép egyáltalán nem megy el gyalogosan hazulról. Az urasabbak, ha nem mennek borházba, vagy nincs nekik, leginkább a kávéházban ülnek, ahol dohányoznak és fél nap alatt legalább egy üveg édesvizet fogyasztanak, vagy pedig megtelepszenek a cukrászdában, ahol fagylaltra és nyalánkságra természetesen többet költenek." Bozena Némcová a háziasszonyáról és a szálláshelyéről beszél H

áziasszonyom házában templomi csend honol. Bútorai régimódiak: különféleképpen kovácsolt, fabetétes nagy és kis tölgyfa szekrények, rajtuk mindenféle látványos apró ipari készítmények: a háziasszony ékszerei, fonnyadt virágok, ezüst sótartók, rugós kapcsok, imakönyvek, ecetes és olajos üvegek, porcelán levesestál, tányérkák, csészék, kések és villák, közben pedig sok furcsa apróság felaggatva, vagy felállítva: húsvéti, karácsonyi és névnapi ajándékok, búcsúfia, hímes tojások, kis elefántcsontkeresztek, sok-sok egyéb emléktárgy. Mindenütt nagy tisztaság. Látni lehetett, hogy minden tárgy ott áll már