Komáromy József: A diósgyőri várban 1958-60-ban végzett ásatások régészeti és építéstörténeti vonatkozásai (Múzeumi Füzetek 13. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1961)
A 12. oldalon közölt ábrához: A Mátyás-kori palotabelső legszebb darabja: a fehérmárványból faragott, arany-fekete színezéssel ellátott párkánytöredék. Vagy ajtót, vagy kandallót koronázott. Az ásatás folyamán került elő. A 13. oldalon közölt ábrához: A diósgyőri vár fehérmárvány oltártöredéke, Giovanni Dalm.ata műve. A magyar kora-reneszansz legszebb leletdarabja. Kiegészítő felső töredéke a rondella-ásatásnál került elő. jenek megállapítására. Hogyan mutatkozik ez az ásatás és a régészeti leletek tükrében? Régészetileg feltártuk az északnyugati torony földszintjét és lehatoltunk a torony teljes mélységéig. Ez a mélység a torony északi faltövénél, a küszöbszinttől számítva 3,10 m. Itt kitűnt, hogy ezt a tornyot az egész várat tartó mészkőplatónak itt már mélyebben fekvő sziklafelszínére falazták. A sziklában itt egy nagyméretű — két szikláéi között húzódó mély repedés van. Ezt a repedést alaktalan mészkő- és andezittufa-darabdkkal, hidraulikus habarcsban beDlombálták és ezen a plomibán kezdték meg a 3,30 m vastagságú toronyfal-alap rakását. Itt a mélyben, a rétegek között, megtaláltuk a falazási munka közben összecsurgott habarcsrétegeket is. Ezekből megállapítható, hogy Nagy Lajos kőművesei ennél az alapfalrakásnál 50—60 cm közökben — a nagyméretű falazókövek lerakása után — apróbb mészkőlapck lerakásával a falazást vízszintesen kiegyenlítették, úgynevezett falegyent készítettek. A toronyalap felületeit itt-ott habarcs-elsimítás borította. Ez a vakolókanállal történt elsimítás inkább egy megszokott kézmozdulat, gyakorlott kőműves mozdulatának eredménye, mert egyébként ez a falsík vakolatot nem kapott. E réteg érdekessége a leletanyagban az a vakolókanál és hegyes kőfaragó csákány, amelyet különféle vasalásdarabokkal, nyílhegyekkel, lánckarikával, vésővel, kerékszegekkel, nyílhegyekkel és sarkantyúkkal ebben a XIV. századi rétegben találtunk. Ez a toronyalap egyszerre húzott négyszögletes alap, falazásának anyaga vegyesen rakott, alaktalan és lapos mésztufa és mészkődarabokból áll, a vastag és üreges hézagok beöntése sűrű mésztufalisztes és kásás mészhabarcscsal történt. Az alapfalak elkészítése után a földszintet feltöltötték. Ez a feltöltési anyag az építés idejében használatban volt cserépedény-anyagot tartalmazta. A leletinventárban a késő-árpádkorinak nevezett fenékbélyeges, bekarcolt vonalas díszítésű cserépedénytöredékek együtt voltak a bemélyített fogazott díszű, vagy fogazott bordákkal ellátott nagyszilárdságú fehéredények töredékeivel. Az előbbiek a XIII. századra, az utóbbiak a XIV. századra jellemzőek. Ez a sajátságos leletegyüttes eddig a budai és a visegrádi ásatásoknál fordult elő először. Ehhez most a diósgyőri csatlakozik. A késő-árpádkorinak nevezett fenékbélyeges, bekarcolt vonalas fazekak használati ideje nem nagyon mélyen nyúlik bele a XIV. századba, s legfeljebb a XIV. század első felére vehető. Azt hiszem, nem tévedünk, ha mindehhez még azt állítjuk, hogy ezeket a gyenge és helyi előállítású fazekakat a várépítésre összehajtott nép használta. A fehér, fogazott díszű, masszívabb edényeket pedig a nagyrészben olasz, német, cseh származású szakmunkás, kőműves és kőfaragó. Arányuk a leletanyagban 1:30. Ha ilyen mértékegységet egyáltalán alkalmazni lehet, akkor ilyen arányban lehetne a szakmunkást a megye minden tájáról idehajtott népi kézierőhöz arányosítani .. . Ez a vegyített kerámiaanyag, a régészeti anyagnak ez a korhatározója egyébként hangsúlyosan beleszól a nagylajosi vár építési idejének szorosabb meghatározásába. A nagylajosi vár keletkezési idejével foglalkozó Möller István és Gerő László ezt az építési időt — pontosabb adatok híjján — 1343 és 1395 közé teszi. A késő-árpádkori cserépedények használati idejét nem lehet ilyen hosszúra tenni. A vár felépítésének ideje, az anjoukori fejlettebb módszerekkel, nagyjából 30 esztendőben állapítható meg.
