Komáromy József: Miskolc élete az Anjouk alatt (Múzeumi Füzetek 12. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1962)

ban és Fehérvárott a polgárság körében létrehozzák azt a folyamatot, amelyet azután a módosabb polgárság kialakulásának meghatározásával jelölünk. A középkori társadalomiban ilyen feltörő egyéniségek nem mutathatók ki Miskolc XIV. századi társadalmából. Nem alakul ki az a patriciusi réteg, amely a vagyonszerzésben, hatalomban egyre magasabbra hág, széles embertömegek rovására. Itt inkább egy középszer alakul egy vékony rétegben a dolgozó tömegek vállán. (Csak a következő században, Mátyás alatt tűnik ki több ilyen család.) Azonban az említett középszerű rétegben, az 1300-as évek fennmaradt adományozási és örökösödési adataiban néhány nevet mégis ki lehet hámoznunk. Ezek az ügyek legtöbbször összefüggnek egyházi adományozásokkal, hiszen e kor megbízható polgára — egyben az egyház hű fia. Ilyenekként kell felismernünk 1376ból Kiliánfia Jánost, 1381-ből Ivánkafia Jánost és feleségét, Clara asszonyt, ugyanennek az adományozási ügynek hiteles tanúit: Györgyfia Miklóst, Kiss Miklóst, Szépszavú Mihályt, Borsi Istvánt, Fekete Jakabot és Ruf fi Jakabot. Persze — nem felejtve el e vagyonszerző réteg olyan képviselőit sem, mint az említett Arnold városbírát és alkalmasint felsorolt esküdtjeit. Az is bizonyos, hogy e rétegben túlnyomó számban a hospesek, a jövevények jelentettek döntő súlyt. Mindennek a városi fejlődésnek a koronáját jelentette az a pallosjog, amelyet a város 1395-ben megkapott. JEGYZETEK 1. Az előző közleményeket vö. a Borsodi Szemle 1959. évf. 5. sz., 6. sz.. 1960. évf. 3. sz.-ban, valamint a Múzeumi Füzetek 4—5. számában, amelynek címe Adatok Miskolc korai településtörténetéhez. 2. Vö. Székelv György (szerk.): Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. 1953. Akadémia. 3. Borbély Andor dr. szóbeli közlése, kutatásai alapján. 4. Az árugazdaság fejlődésére, az ipari lakosság növekedésére, a paraszti lakosság rovására, szempontok és vezérfonalként lásd Lenin: A kapitalizmus fejlődése Oroszországban, Lenin Müvei III. kötet, Szikra, 1956., valamint Székely György: Vidéki termelőágak és az árukereskedelem Magyarországon a XV—XVI. században. Agrártört. Szemle, 1961. III. évf. 3—i. szám. 5. Csupán stílus- és gazdaságtörténeti alapon állítható. Az avasi templom szoros építéstörténeti vizsgálata meg nem történt meg. Csemegi József: A Miskolc-avasi templom középkori építéstörténete (Magyar Művészet, 1937. évf. 7—8. sz.) eddig az a tanulmány, amely részletesebben taglalta a templom problémáit. Ha e problémák között helyesen van az analógiák kapcsán felvetve Stettheimer landshuti és wasserburgi, azután a dingolfingi stb. templomok analógiája, ez felveti tovább azt a kérdést, hogy a miskolci hospesek között a XV. században nem volt-e olyan délnémetszármazású réteg a vagyonos polgárok között, akik a landshuti építőiskola szentélykörüljárós alaprajzi rendszerét esetleg magukkal hozták. Ezzel a kérdéssel egyébként következő fejezetünkben foglalkozunk. 6. Vö. szerző A diósgyőri várban 1958—1960ban végzett ásatások régészeti és építéstörténeti vonatkozásai című, a Borsodi Szemle 1961. 1. számában, a Múzeumi Füzetek 13. számában megjelent ismertetését.