Komáromy József: Adatok Miskolc korai településtörténetéhez (Múzeumi Füzetek 4-5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1960)

A mi területünket se kímélhette a birtoklási harcoknak az a folyamata, amelyet a magyar történelem a magyar pásztortársadalom válságaként, majd Géza fejedelem és István király államszervezéseként, s tovább az István-kori állam feudális földtulajdonának kialakulásaként tanít. Pedig még e sommásan felsorolt fejlődési szakaszok után jön létre a világi nagybirtokok, az egyházi birtokok, s nem utolsó sorban a királyi birtokok egész sora. Anonymus korában pedig — ez III. Béla ideje — különösen megnő a világi nagybirtok szerepe a hullámzó politikai és birtoklási harcokban, és most jut előtérbe az előzőleg vérrel-vassal-kegyetlenséggel megszerzett feudális földtulajdon jogi elismertetésének szükségessége. Éppen Anonymus korától kezdik hangsúlyozni okleveleink, mintegy másfél századon keresztül, az akkor birtokos feudális földesuraknak a honfoglaló nemzetségekről való származását és származtatását. A birtoklásnak tehát az egyszerű Bunger—Bors—Miskóc vonalon előadott folytonossága sokkal bonyolultabb fejlődést takar és e folyamatnak sok ismeretlen fejezete van. Ugyanakkor a közben lezajlott és eddig még kellően nem ismertetett politikai események is felkeltik bennünk a gyanút, hogy a Bunger—Bors—Miskóc birtoklás sem folyhatott le ezen az idillikus vonalon. Ezt a kérdést a jövőben figyelembe kell venniök történelemkutatóinknaik. ÍVJ int láttuk, a kabarok három törzse jelenik meg a mai Miskolc, Borsod, alsó Zemplén és az akkori Hevesújvár területén — az Aba, örösur, Bors, Ed, Edömén „vezérekkel". Egyes krónikák ezt a területet a „fekete magyarok" területének írják. Az ország így a honfoglalástól kezdve 1115-ig „két részből állott" — a hét magyar törzs által megszállott Fehér-, és a kabar törzsek, a szaracén kálizok által megszállott Fekete-Magyarországból. Egyes krónikák szerint Géza fejedelem sikertelenül térít területünkön, a fekete magyarok között. A sikertelen térítést Querfurti Bruno (meghalt 1009-ben) állapítja meg. Ezt ismerteti Ademarus Cabbaniensis (meghalt 1035-ben), aki elmondja még, hogy Fekete-Magyarországot azért nevezik így, mert lakói fekete színűek, mint az etióptík. Majd hozzáteszi, hogy István király haddal menve Fekete-Magyarországra, „erővel és szeretettel" megtérítette az egész földet. . . Azonban az „erővel és szeretettel" való térítéstől kezdve — egészen Aba Sámuel leveréséig (1044), majd Vatha pogány lázadása (1047), végül Vathafia Jánosnak a felkelése (1060) után sem konszolidálódik területünkön a helyzet. Ezt a bizonytalan légkört éppen a százdi monostor alapító oklevele bizonyítja 1067-ben. (A százdi monostor területe a mi területünk szomszédságában van.) S hét éve már ekkor a lázadás leverésének és a keresztény stabilizációnak, mégis azt fejtegeti az oklevél, milyen erélyes rendszabályokat kell alkalmazni azok ellen, akik nem akarják elfogadni az egyház fennhatóságát. („Kedvük és akaratuk ellenére űzessenek el birtokukról ...") A számunkra eddig ismeretlen és eddig figyelembe nem vett országos eseményekkel kapcsolatban egyéb szűkebb területi adataink nincsenek, de történetíróink sem foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Marjalaki Kiss Lajos — Anonymus híradásával és középkori oklevelekkel kapcsolatos vizsgálódásai alapján — így határozza meg Miskolc földjének tulajdonosait ebben az időben: a IX. század végén Bunger, a X. század elején Bungerfia Bors (vezér), a XI. század folyamán pedig Miskóc főúr. Vizsgálódásai nyomán megállapítja, hogy a XII. század végén a Bors-nemzetség már kilenc ágra terjed. Az egyik ágból származó Jakabfia Domokos nagy uradalmat kap III. Bélától Sopron megyében 1190 körül és így a Miskolc-birtokot a Panyit-ág veszi át. Középkorunk hivatott kutatójára, őrá várna az a feladat, hogy ezt a bonyolult kérdést jobban tisztázza. Természetesen, az említett nagy változásokat felölelő háromszáz év alatt még sok mindennek kellett történnie, de ezeket adatok híján nem tudjuk felderíteni. Van viszont egy olyan momentum az 1129. évi pártütéssel és ennek következményeivel, amely tovább bonyolítja a kérdést. A pártütés, szűkszavú adataink ismeretében ez volt: 1129-ben II. István (1116— 1131) súlyos betegen fekszik Egerben. Uralkodását egyébként is át- meg átszövik az uralkodó osztály felső rétegének, a nagybirtokosságnak belső véres harcai.