Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

FODOR László: Beszámoló az erdélyi manufaktúra-történetírás eredményeiről

A manufaktúratörténet-írás egyik fontos feladatát a mind nagyobb munkaerőszükséglet forrásainak, valamint a munka- és bérviszonyok alakulásának tanulmányozása és bemutatása képezi. Ezt a feladatot „Az erdélyi manufaktúraipar munkásairól a XIX. század első felében" című munkájában Imreh István, a bányászat és kohászat tekintetében Vajda Lajos idézett monográfiájában végzik el messzemenő kimerítő módon, s érintik azt minden eddigi résztanulmány szerzői. Tekintve, hogy eme kérdések eléggé általánosak, s majdnem mindenütt azonos jellegűek, erdélyi vonatkozásaiktól - bár az összehasonlítás során érdekes (eseüeg) egyedi jegyeket mutathatnak is fel - e helyütt eltekintünk. A manufaktúrák, kora tőkés vállalkozások munkáslétszámát illetően is igen változatos, egymásnak ellentmondó értékelések tarkaságával találkozunk. A munkáslétszámot illetően Kőváry László azt írta: „Gyárosok (mármint manufaktúramunkások) száma a szó valódi értelmében nagyon csekély, minthogy nagyban űzött gyárunk alig egynéhány. Mégis, ha felszámítanók a három cukorgyár, 7 üvegcsűr, 2 edénygyár, 18 papirosmalom, 2 fonógyár stb. személyzetét, 1000-re könnyen rámenne családostól számítva".

29 Ugyanakkor Hintz a családtagokat nem számítva a manufaktúrák munkáslétszámát 1143-ban jelöli meg. Úgy hisszük, hogy mindkettő távol áll a valóságostól, amint a későbbiekben is kitűnik. Hasonló eltéréseket mutatnak a statisztikai adatok a bánya- és kohóipari munkások létszámát illetően is. Amikor Kőváry 10410 főben állapítja meg a családtagok nélküli létszámot, Horváth Mihály csak a nagybányai bánya- és kohómunkások számát 10-12 ezerre teszi, ugyanakkor a bánsági bányakerület 4-5000 munkáslétszámát emlíú.

30 Kétségtelen, hogy a manufaktúrák munkásainak száma nem lehetett magas. Az is bizonyos, hogy a fentieknél magasabb volt, s azt bizonyítják a rendelkezésre álló és a jövőben még előadódó részadatok. Állításunkat csak néhány adattal kívánjuk megerősíteni. Az egykorú leírásokból és későbbi tanulmányokból kitűnően Szeben és környéke manufaktúráiban 539, Brassó 25 manufaktúrájában és néhány malmában 1000, az orláti papírgyárban 180, ugyanott gyapjúfonófabrikában 108 bérmunkás dolgozott.

31 Ami pedig a bánya- és kohóipari munkáslétszámot illeti, elegendő megemlíteni, hogy csak a vajdahunyadi kincstári uradalomhoz tartozó vasipari vállalatokban 1841-ben 650 bérmunkást foglalkoztattak.

32 Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy sok a 10-20, s nem ritka a 20-25 munkást foglalkoztató céhen kívüli vállalkozás sem. A fentiekből természetesen eredő kérdésre, nevezetesen arra, hogy Erdélyben az 1844. évre kimutatott 60 024 iparban és kereskedelemben foglalkoztatott személy számából mekkora volt a tisztán bérmunkából élők száma, tekintve, hogy a korabeli felmérések más és más kritériumokat használnak, pontos választ ez idáig adni nem tudunk. További részletkutatások vihetnek csupán közelebb a valós helyzethez.