Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

BENCZE Géza: Adatok egy muraközi természetes olajelófordulás 18-19. századi termelési és felhasználási kísérleteiről

ADATOK EGY MURAKÖZI TERMÉSZETES OLAJELÖFORDULÁS 18-19. SZÁZADI TERMELÉSI ÉS FELHASZNÁLÁSI KÍSÉRLETEIRŐL BENCZEGÉZA A szénhidrogének közül Zala megyében a kőolaj természetes előfordulásában már több évszázada ismert, jelentéktelen mennyiségben hozzájutottak, összegyűjtötték, termelték a muraközi Peklenica (Bányavár) és Szelnica (Szelence) községekben. Történeti forrásainkban először ugyan csak 1768-ban tűnik elő, azokból azonban egyértelműen kiderül, hogy a legkülönbözőbb célú felhasználása ennél távolabbi időkbe is visszanyúlik. Az itteni olajok (kátrányok) - elsősorban a peklenicai - gyűjtése általában közvetlen, változaüan állapotban való felhasználásra történt. A muraközi olajtermelés nagyságrendje mind a magyarországi, mind a későbbi monarchiabeli olajtermelő helyekhez - elsősorban is Galíciához - képest jelentéktelen volt, de az itteni olajelőfordulásokkal végzett első kísérletek, vegytani elemzések már a 18. század végétől ismeretesek, tudománytörténeti jelentőségük feltétlenül megemlítendő. Mindamellett azonban nem érdektelen a muraközi peklenicai olajelőfordulásról szóló 18. századi források és adatok közreadása, mivel minden bizonnyal a kőolajok felhasználásának első magyarországi előfordulásáról van szó. Az alábbiakban a peklenicai előfordulás és felhasználás történeti adatait állítjuk egy sorba, s nem foglalkozunk geológiai kérdésekkel, a területről szóló földtani ismeretek történeti fejlődésével. A hazai, a köznapi tudományosság szintjén megjelenő leíró források közül Fényes Elek 1847-ben megjelent Magyarország leírása második kötetében ír először a peklenicai olajelőfordulásról: „...Kőolaj vagy kulimász Peklenicza mellett találtatik, s ez szántóföldeken keresztül árkokban folyik úgy, hogy az uradalom évenként 20-30 mázsát szokott szedetni..." Az olvasó reformkori nagyközönség ennyit tudhatott meg róla csupán, számára ez nyilvánvalóan csak érdekességet jelenthetett, hiszen világítási célra majd csak az 1860-as években terjedt el az olajszármazék petróleum, hogy kiszorítson minden más korábban használatos világítóanyagot.