Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában

lehetőségeket. Arról azonban már kevés szó esik, hogy mindezen munkákért milyen életlehetőséget, milyen „módot", megélhetést volt képes biztosítani magának és családjának egy-egy jobbágy, házas vagy házatían zsellér. Egy biztos: Szepes vármegyében gyalogos- és szekeresmunka a 18. század utolsó harmadában elvégezhetetlenül sok volt. S a munkák jellege, a tevékenység milyensége önmagában árulkodik arról, hogy ha a Magyar Királyságban valahol, itt bizony minden kelléktára megvolt annak, hogy akárha a 18. század elején komoly, tőkeerős manufaktúrák alakuljanak ki. Hogy mégsem így történt, az nem ment föl bennünket az alól a feladat alól, hogy tovább vizsgáljuk az ércbányák, huták, hámorok holdudvarában tevékenykedő „föld népének" a szorgalmát, buzgalmát. A könnyebb érthetőség és a következtetések megállapításának okán is, célszerű munkafajtákra, végezni szükséges dolgok fajtáira bontanunk az egyszerre „lehetőségként és kényszerként" is jelentkező tevékenységeket. Legrégibb e térségben a nemes- és színesfém bányászata, feldolgozása. Illik tehát először ezt szemügyre venni. Említettük már, hogy a nemes- és színesfém bányászatának, feldolgozásának kamarai központjai Szomolnokon, Gölnicen és Iglón voltak. Holdudvarukban a falvak serege tevékenykedett. A rézérc kiolvasztásába, az érc zúzásába, osztályozásába jobbágyok aligha avatkozhattak. Szakértelmük hiányzott ehhez. Annál inkább szükség volt azonban tevékenységükre az ércbányászat során. Cserépfalva lakói pénzkereseti lehetőségeik között előkelő helyen említették a rézbányákban végezhető munkát, „ahol még a 10 éves gyerek is pénzt kereshet". Idéztük már Folkmár lakóinak idevágó vallomását, de hasonlóan vallottak Porács úrbéresei is, akik rézbányákban is keresték kenyerüket, s ez utóbbi helyen „a 10 éves gyerek is pénzt kereshet". Rézércet bányásztak, hámorokhoz, hutákhoz fuvaroztak, érczúzókhoz, osztályozókhoz szállítottak, tehát a rézbányászattal és rézolvasztással összefüggő munkát végeztek még az alábbi Szepes megyei települések úrbéres szolgálónépei: Prakendorf, Richno, Illésfalva, Zavadka, Jekelfalva, Zaharóc, Alsóés Felsőszlovenka, Odorin, Paris-H ni lesik lakói majdnem mindannyian rézbányában dolgoztak, mint Koisó, Mátéfalva úrbéresei is. Helcmanóc lakói „rézércet fuvaroztak Opaka és Idka hutáiba, szekerenként 1 rhénes forintért, egynapi járóföldre. Csütörtökhely úrbéresei Iglóra szállították a rézércet, Haraszt lakói bányászták is, szállították is a rézércet. Mások csak rezet fuvaroztak. Mátéfalva lakói „néha rezet szállítottak Svedlérről Csépánfalvára, s azt az ottani fogadónál rakták le". Alsó- és Felsőszlovenka szekeresgazdái Opakára háromnapi, Óvízre kétnapi járóföldre szállítottak rézércet, s onnan rezet más megrendelők számára. Odorin lakói is fuvaroztak rezet Iglóról vagy a Kamara megrendelésére, vagy mások kívánságára, „jó fizettség mellett".