Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában

ták, meg is szőtték, s egy részét helyben, más részét Debrecenben, Kecskeméten „fehérítették", finomították. Mindezekről azonban majd később. A lentermelés és -feldolgozás mellett országosan elhíresedett Szepes megye gyógynövény-kincse. „A Tátra orvosi füvekkel bővelkedik annyira, hogy ilyenekkel egész Magyarországot kitarthatná"

5 - írta Fényes Elek, hogy aztán nyomban rátérjen Szepes legjelentősebb kincsére, a „föld gyomrában" található aranyra, rézércre és a vasércre. „Amerika és Siberia után a legtöbb réz ásatik" itt, s a Szomolnokon, Iglón, Szlovenkán, Remetén, Porácson, Helcmanován, Zavadkán, Svedléren, Wagendrüsselen „ásott réz" még a németországinál is jobb. A réz mellett „Gömör vármegye után honunkban Szepesben ásnak legtöbb vasat" Iglón, Gradieren, Kishlinecén, Knollerbányán, Krompachon, Szlovenkán, Gölnicen mintegy 300-350 ezer bécsi mázsa vas termeltetett ki már a 18. század végén, és sokkal többet is felszínre hozhattak, feldolgozhattak volna, ha a középkortól rendszeresen folyó bányászat, mész- és szénégetés, pálinkafőzés oly mértékű faigénnyel meg nem terhelte volna az erdőket, hogy a megye majdnem felét kitevő erdőterület meg nem sínylette volna. Ezért Szepes megye ásványkincsekre épített iparfejlődését nem a tőkehiány, nem is a vállalkozói kedv, avagy az emberi szorgalom hiánya, inkább az erdőket kímélő gondos előrelátás fogta vissza, legalábbis a 18. század utolsó harmadában, a 19. század első felében. A 18. században mintegy 1000 rézlelőhelyet tartottak számon, de mindössze 334-ben folyt a kitermelés, a korszak technikai színvonalán. Szomolnok központtal működött a „rézvállalat", s ehhez tartozott a gölnici, a stószi, a svedléri és iglói bányák egy része is. A Királyi Kamarának réz- és rézérc-felvásárlási monopóliuma volt. Felvásárolta az egyéni vállalkozóktól a rezet, rézércet, s maga szabta meg az árakat. Ez ellen a monopólium ellen gyakran megkísérelték az összefogást a rézbányászattal, ércolvasztással foglalkozó nemesek, de kevés sikerrel. A réz bányászása, olvasztása mellett bányásztak még Szepes megyében ólmot, higanyt, antimont, ként. Ez utóbbit a rézérc pörkölésének melléktermékeként nyerték. A vasércbányászat mellett jelentős volt a vasolvasztás és vasfeldolgozás is a megyében. Vashuták működtek a 18. század utolsó harmadában Káposztafalván, Jakabfalván, Ruszkinócon, Szlovenkán, Iglón, Stószon, Margitfalván, Krompachon, Kluknón, Sztracenán, Szepesremetén, Prakfalván (Prakendoif), Gölnicen és Folkmáron. A vasérc tulajdona azé volt, akinek a földjén találtatott. Ezért a nemességnek az érckitermelésben és feldolgozásban jelentősebb szerep jutott, mint a rézfeldolgozásban. A 18. század folyamán Szepes megyében a Máriássy-, a Csáky- és Roll-, a Jekelfalussy famíliák nyitottak bányákat és üzemeltettek