Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

FODOR László: Beszámoló az erdélyi manufaktúra-történetírás eredményeiről

filcszövet, 1 repceolaj, 3 gyertya, 8 köszörűkő, 9 szita, 14 török veres festő, 85 pokróc, 3 gyapjúmosó és 3 puskapormalom. A fentiek mellé még két selyemgyárat, két nagyobb téglagyárat. 3042 malmot, 300 árpakása-malmot, valamint 696 fűrészmalmot is kimutat. „Mondanunk sem kell - állapítja meg Imreh István a fenti adatokkal kapcsolatban -, hogy a hivatalos statisztika igen sok olyan kis műhelyt, ványolót, jelentéktelenebb céhen kívüli vállalkozást is a manufaktúrák között sorol fel, amelyek nem nevezhetők annak. Az egykorú statisztikusok nem tesznek különbséget a régi feudális jellegű és a már tőkés jelleget eláruló manufaktúrák között sem".

2 Mindezeket figyelembe véve a 85 szám a pokrócfabrikák esetében erősen túlzottnak tekinthető, mivel azoknak döntő többsége csak egyszerű ványoló lehetett. S ha a korabeli statisztikusok nem végezték el a maguk módján a mai szemléletünk szerinti kellő szelektálást, a jelenkoriak és a korszak kutatói erre vonatkozó lehetőségei - meglátásunk szerint - csak viszonylagosak lehetnek. Mindezek ellenére a jelzett statisztikai adatok mögött a manufaktúraipar egyre növekvő térhódítását, a foglalkoztatott bérmunkások számának gyarapodását és ha gyerekcipőben járóan is, a gép megjelenését kell látnunk, mint a felfelé ívelő haladás mindmegannyi zálogát. A növekvő számú manufaktúrák technikai felszereltségében is jelentős változások állottak be. Az 1830-as évektől kezdve igen sok manufaktúrában egyszerű gépi szerkezeteket kezdtek munkába állítani, melyeket ugyan még a régi módon vízikerekekkel hoztak mozgásba. Egymást éri a szerszám- és munkagépek helyi alkotása, vagy külföldről való beszerzése és munkába állítása. E folyamat szemléltetésére elegendő megemlítenünk, hogy a zemyesti gyapjúfonó manufaktúra gépeit, az Udvarhely megyei kiruji szövőfabrika osztovátáit a tulajdonosok maguk készítik el, éppúgy, mint a csúcsai árpakásamalom s szemvágó gépét, amelyekről Kőváry László jegyzi meg, hogy párja nem található „a két hazában". A csákiborgói cukorfabrika 1831-ben Thierry-reszelőt Bécsből, a nagyszebeni cukorgyár Londonból modem vasprést, a brassói szövet- és gyapjúfabrika fonógépet Brünnből szerez be. Kőváry László korabeli közgazdász és történetíró „gőzmívek"-ről tesz említést, s hogy a Lasky (budapesti kereskedő) kolozsvári étolajgyára „tömör gépekkel dolgozik", a nagyenyedi kollégium cserépgyárában a munkafolyamat „egész gyárilag nagyban gépekkel megyén és a nagyszebeni stealing gyertyafabrika erőmívei gőzösek".

27 Az elért fejlődés szintjét, s annak további főirányát jelezte az is, hogy 1825-ben Déznán (Arad), 1834-ben Ruszkicán, 1840-ben Kolozsvárott, 1844-ben Nagyváradon alapítanak gépgyárat. A gőzgép mint meghajtóerő is elindult már korszakunkban az ipari termelést és más tevékenységet forradalmasító útján. 1838-ban Zalatnán üzembe helyezték Erdély első, 14 lóerős gőzgépét, amelyet 1841-ben a nagybányai alkalmazás és 1846-ban a Resicán munkába állított három (100,45 és 16 lóerős) gőzgép követett.

28