Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

HECKENAST Gusztáv: Zárszó

felsorolunk, azok tulajdonképpen mire is vonatkoznak. Teljesen elhibázottnak tartom a dolgok olyan összemosását, hogy elkezdem megszámolni a manufaktúrákat egy tetszőleges időpontban és ahogy előjönnek a forrásokból, akkor számolom őket egy ugyancsak tetszőleges időpontig. Mondjuk megszámolom a magyarországi manufaktúrákat 1700-1800 között és azután azt mondom, hogy ennyien voltak. Ez nem igaz. Mert ezek alakultak, megszűntek, újra alakultak, újra megszűntek, azonkívül olyan nagyon megfogható ismérvei egy manufaktúrának - legalábbis a mi forrásanyagunkban - nem szoktak lenni. Elfogadható eljárás - hogy visszautaljak a két évvel ezelőtti miskolci konferenciára - Németh Györgyi tanulmányának az a megoldása, hogy egy bizonyos forráscsoportot nézett meg konkrét évekről és azt mondta, hogy ami ebben a forrásanyagban manufaktúraként van feltüntetve, mert manufaktúrának nevezte magát és beküldte a jelentést a helytartótanácshoz, ezeket tekintem manufaktúrának; megállapítom, hogy ennyien adtak jelentést, ennyien voltak; tisztában vagyok vele, hogy ez nem a valóságot tükrözi, ez a forrásanyagot tükrözi. Ez egy elfogadható megoldás. Elfogadható megoldás, amit Endrei Walter csinált a textilmanufaktúrákról írt könyvében. Az egyes üzemek forrásanyagának az áttekintése után felsorolta a függelékben azokat a manufaktúrákat, amelyekről az a benyomása támadt, hogy ezek komolyabb üzemek, hogy ezeket nevezhetjük manufaktúráknak. És egészen kis üzemeket, nagyon kevés munkáslétszámmal nem vett föl ebbe a jegyzékbe, mondván, hogy egy bizonyos méreten alul nem lehet valamit manufaktúrának nevezni. Hogy egészen ijesztő példát mondjak, az 1780-as években Gömör megyéből beküldtek manufaktúra-jelentést kovácsműhelyről két munkással: az egyik a tulajdonos, a másik a segédje. Valamilyen oknál fogva a megyei hatóság ezt felterjesztette mint manufaktúrát, dehát azért egy történész egy ilyen adatot szűrjön. Tehát most eljutottunk az erdélyi manufaktúrák számának a kérdéséhez. Fodor László az előadásában nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy egyszerűen nem lehet tudni, hogy az egyes források és az egyes szerzők milyen kritériumok szerint számolták azokat a manufaktúrákat. De végül is az irodalomra támaszkodva mondott egy számot. Mégpedig egy elég magas, 300 fölötti számot. Amennyiben ezt elfogadjuk, akkor azzal a meglepő ténnyel kerülnénk szembe, hogy Erdély manufaktúraipara fejlettebb volt, mint Alsó-Ausztria, Csehország vagy Szászország manufaktúraipara. Ez nyilvánvaló képtelenség. Tehát itt a számokkal baj van. Azok a számok, amelyek Fodor László előadásában elhangzottak - és ő szegény ártatlanul bűnös, mint Meünda a Bánk bánban, mert nem ő szedte össze ezeket az adatokat, az irodalomban vannak ezek az adatok -, nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan jöttek létre. Az a gyanúm, hogy különböző időpontokból összemosva kerültek össze. De van egy olyan