Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TÓTH Béla: Tímármanufaktúrák és működésük Magyarországon a 18-19. században

cser, fenyő), továbbá a szömörcelevél és a kóros kinövésként képződő gubacs szolgáltatta. 4. Készbörigény szintje. Ennek vidékenkénti változását meghatározta a település jellege (város, falu), a foglalkozás (földművelő, iparos) és az életszínvonal (évenkénti bocskor-, csizma-, cipőfogyasztás mennyisége). A felsorolt négy meghatározó tényező optimális alakulásából fejlődtek ki helyileg a tímármanufaktúrák (5. ábra). Arra is van példa, hogy a négy tényező közül egy vagy két rendkívül előnyös adottság volt döntő befolyással a tímárműhely(ek) földrajzi elhelyezkedésére. így pl. a vízhiányos Debrecenben az állatállomány átlagon felüli nagysága (Hortobágy közelsége), az ugyancsak vízhiányos Pécsett pedig a készbőrigény, valamint az alapanyagok (nyersbőr, cserzőanyag) bősége folytán fejlődhetett ki az országos átlagnál is nagyobb tímárcentrum. Az említett két tímárközponton kívül az ország területén még jelentős számú tímármanufaktúra-centrum volt. Budán: a Tabánban, a Gellérthegy és a Várhegy oldalában volt a kézműves bőrkikészítés fejlett központja. Ez a terület kedvező természeti adottsággal (pl. bő melegvízforrás, Duna közelsége) rendelkezett. Ezenkívül az itt kialakult vízi átkelőhely vonzotta az átvonuló kereskedőket. Ez a térség a „minor Pest, ultra Danubiam sita" elnevezést kapta. Nevezték még „Tabahon"-nak is, amely egyesek szerint török eredetű és tímártelepre utal. Kiemelkedő jelentőségű volt a Vízivárosban Thoma János, a Várhegy oldalában pedig Koher József tímármanufaktúrája. Pesten: a Duna közelében számos tímárság működött, ahol a vízellátás mellett nagy előnyt jelentett a szárazföldi közlekedésnél jóval olcsóbb víziút is. így jutottak hozzá az uszályokon érkező nyersbőr- és cserzőanyag-szálh'tmányokhoz és az olcsó víziúton szállították el készbőreik egy részét is. A mai Molnár utcában volt Xavér Ferenc és testvére, valamint Grossinger Ferenc tímársága, a Tanács körúton Böhm Lipót tímárműhelye, a Fővám téren Zukon William tímársága, továbbá a Lónyai utcában a Jordán és Machlup manufaktúrák, amelyeket csak az 1900-as évek elején bontottak le. Az ország északi területe (Felvidék). Kedvező feltételeket jelentett a tímárságok kialakulásához, mert bőven volt növényi cserzőanyag, valamint nyersbőr, amellett a hegyes vidéken a lábbelifogyasztás is fokozottabb. Mivel pedig szakértelemben sem volt hiány, ezért érthető, hogy ez a vidék az akkori Magyarország egyik legfejlettebb tímárcentruma lett. A több mint 200 tímárságot magába foglaló Észak-Magyarországnak Liptószentmiklós volt a központja. Olyan országos, sőt Európa-hírű tímármanufaktúrák működtek e helyen, mint Kovács és Sztodola, Laczkó György, Hubka Péter, Pálka János, Zsuffa András és fiai stb. bőrüzemek. A liptószentmiklósi tímárságok gyártmányai híresek és keresettek voltak egész Közép-Európában, ahol előnyben részesítették más gyárt-