Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TÓTH Béla: Tímármanufaktúrák és működésük Magyarországon a 18-19. században

be helyezték, amely felaprított növényi cserzőanyagot és vizet tartalmazott. A víz lassan kilúgozta az oldható cserzósavat és ezt a bőr fokozatosan felvette. Egy gödörbe 50-60 félbevágott marhabőrt helyeztek. Ez utóbbiakat időnként megforgatták, a vizet pedig szükség szerint pótolták. A cserzés időtartama több hónapig, néha 1-2 évig is eltartott a mechanikus lémozgatás hiányában (3. ábra). A tárgyidőszakban két híres készbőrfajta is népszerű lett: a) tercni-talpbör: nehéz ökörbőröket hosszú időn át őrölt fakéreggel csereztek, majd a cserzett bőrt kalapálással tömörítették, ami által viszonylag nagysűrűségű talpbőrfajtát alakítottak ki, b) fontos talpbőr: a font-súlyegységre (0,56 kg) utaló elnevezés. Ezt a készbőrt ugyanis nem a felület nagysága, hanem a fontban mért súlya alapján értékesítették. Ez is nagysűrűségű, köznapi néven nehéz talpbőrnek számított. Az ún. „ültetés"-sel készült talpbőr jellemzője a bőr és az aprított cserzőanyag egymásra rétegződése a víz mint közvetítő folyékony közeg jelenlétében. A talpbőr súlyának és feszességének növelése céljából az „ültetést" 2-3-szor is megismételték. 3. ábra. Lémozgatás a cserzőkádban