Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TAKÁCS Péter-UDVARI István: Adalékok a Felső-Tisza-vidék sógazdálkodásáhoza 18. század végéről (Máramarostól Szepesig)

lós, Ve ré ce, Csarnatő lakói is kivették részüket a tutajozásból. Más községekben viszont arra panaszkodtak, hogy nincs ökrük, szekerük a fuvarozáshoz. „Ha vonó marháink lennének" - mondották a tiszaújhelyiek. „Akinek ökre van, sóval kereskedhet" - vaUották Vei ét e lakói. Csorna lakói is „pénzelhetnének sóhordásbúl..., ha ökrük volna". Hetény, Tivadar, Farkasfalva is a jármolható barmok hiányára panaszkodik inkább, mint a sóhordó alkalmak hiányára. Csarnatő lakói viszont úgy vallanak, hogy „hajó az idő és az út, a máramarosi Rónaszékről egyheti úttal sót szállíthatnak Újlakra". Ugocsa megye számos községéből indultak sóhordó utakra az úrbéresek, minden panasz ellenére is. A már említett tiszai hajózás mellett Aknasugatagról és Rónaszékről szekerezték rendszeresen a sót Tiszaújlakra. Aknasugatagról, a „máramarosi sóaknáktól" az alábbi települések lakói vették ki részüket rendszeresen a Tiszaújlakra történő sószállításból: Fancsika, Csepe, Telekháza, Tiszakeresztúr, Verbőc, Akli, Bocskó, Bökény, Kiscsongova, Szirma, Egres, Salánk, Felsősárad, Alsósárad, Sásvár, Rákóc, Rakasz, Péterfalva, Ölyves, Mátyfalva, Komját, Ilonokújfalu, Felsökaraszló, Alsókaraszló, Forgolány és Feketepatak. A másik útvonal Rónaszéket kötötte össze Tiszaújlakkal. Ezen a nyomon a következő falvak szekeresei kísérelték meg minduntalan boldogulásukat, megélhetésüket, avagy csak az állami adójukat megkeresni: Szárazpatak, Sóújfalu, Királyháza, Kistarna, Nagytarna, Batarcs, Csarnatő, Veréce, Tiszaújhely, Rónaszék, Veléte, Kirva, Komlós és Csorna. Míg Ugocsa jobbágyainak sóval rakott szekerei elsősorban Tiszaújlakra „döcögtek", addig Bereg megye falvainak a népe több útvonalon is próbálkozott. Be-bemerészkedtek ők is Máramaros vármegyébe, s olykor eladásra is vették a sót, de Tiszaújlak helyett inkább vitték távolabbi sóházakba a sót. A kép a lakosság mentalitásától függően azonban elég tarka. Ugocsában egyetlen község sem panaszkodott, hogy távol lennének a sóházak. 7-8 mérföldnyi utat panasz nélkül tettek meg. Bereg megye falvainak lakói azonban olykor-olykor a 2-4 mérföldet is olyan távolságnak vélték, ami lehetetíenné teszi számukra a sószáMlításba való bekapcsolódást.„A sókamara 4 mérföld távolságra van - mondották a kisbisztrai úrbéresek -, ezért a nagy távolság miatt semmüyen hasznot nem vesznek" a sószállításból. Hasonlóan vélekedtek Nagybisztra, Brusztópataka, Cserni, Duszina, Hankovica, Melcsina, Jánd, Izvor, Paulova, Olenova, Ploszko, Roszos, Vámosatya lakói is. Voltak azonban, akiknek a 2 mérföld is áthidalhatatlan távolságnak tűnt: Hete, Jalovica, Paszika és Szuszló lakói vélekedtek így. Mások egyéb akadályokra hivatkoztak. „Az újlaki depositoriumból Tárkányba s Tokajba örömest hordanának sót, de egyébkor meg nem engedtetik - mondották Csetfalva úrbéresei -, csupán az midőn a Tiszán nem lehet szállítani". Colanfalva lakói csak akkor szekerezhetnek „só alá..., ha jó az út". Kendereske