Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

UDVARI István-TAKÁCS Péter: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában

Néhány település lakói a vasérc mellett követ is, vagy csak azt (mészkövet) szállítottak a hutákhoz. Erról Alsóruszka, Harakóc, Remete, Helcmanóc és Jeke(falva úrbéresei vallottak. A fuvaroskodó népek leggyakrabban Opakát, Gölnicet, Jekelfalvát, Folkmári emlegették, mint érccel, kővel terhelt szekereik számára elérendő célt. A réz- és vasércbányászat, a réz- és vasércolvasztás a Kárpát-medencében ekkor még elképzelhetetlen volt fa nélkül. Szinte minden határban, ahol bánya, huta vagy hámor volt, élénk erdőgazdálkodás folyt. A kincstári erdőkre nagyon vigyáztak az illetékesek, s többnyire 100 éves letermeléssel hasznosították őket. Nem így a földesúri és a közbirtokossági erdőket. A bányák alátámasztásához, csúszdák készítéséhez, érczúzómalmok szerkesztéséhez kellett a fa. Hasonlóan kellett a szénégetéshez, a mészégetéshez, de azoknak a szekereknek az elkészítéséhez, pótlásához is, amelyek tulajdonosai vállalták az érc- és fémszállítást. Rendszeresen igényelték tehát a bányák, a huták, a hámorok a fát. Hordták, szállították, úsztatták is a lakosok rendre oda, ahol szükség volt rá. Néhány falu fuvarosai, favágói külön arra rendezkedtek be, hogy a bányákhoz szükséges fát szállítsák. E falvak az alábbiak voltak: Cserépfalva, Porács, Haraszt, Márkusfalva, Prakendorf lllésfalva, Teplicske, Koisó, Felsőszlovenka, Alsószlovenka és Zavadka. A bányákhoz szükséges fa azonban csak töredéke volt annak, amit nap mint nap szénné égettek a huták és hámorok működtetéséhez. A szénégetés és szénszállítás sok-sok embernek adott állandó munkát és megélhetést Szepes vármegyében. Vallottak is róla a lakosok, bár eléggé visszafogottan. Szerénységük egyik oka abban keresendő, hogy a középkori bányásztelepülések, a 16 szepesi város lakói nem lévén úrbéresek, nem kérdeztettek meg az úrbérrendezéskor, s a kincstári huták, hámorok számára ezt a munkát is ők végezték. Mellettük sürgött-forgott azonban az úrbéres favágók, szekerezők serege. Voltak azonban úrbéres falvak is, melyekben jobbágyok, zsellérek űzték „főfoglalkozásként" a szénégetést. Legtöbb munka természetcsen az erdőkben adódott. A korabeli szerszámokkal évszázados fák törzsét kidönteni, azokat égetésre alkalmassá hasogatni, kupacba hordani olyan mennyiségben, amennyi a vas- és rézolvasztáshoz, kovácsműhelyek folytonos működéséhez kellett, nem volt egyszerű, még kevésbé kevés ember által elvégezhető. Falvak lakóinak sokasága szükségeltetett e munkákhoz. Vallottak is úrbéreseink Szepes megyében, hogy Koisóra, Opakára, Kluknóra, Idkára, a „kamarai szénégető helyekre" járnak fát vágni, azzal keresik élelmükéi vagy pénzüket. Kluknón Roll úrnak is volt szénégetője, ahol saját hámorai és hutái szükségletére égettetett szenet. Fát vágni a szénégető helyekre - gyalog szerben az alábbi községek jobbágyai, zsellérei jártak: Cserépfalva, Helcmanóc, Haraszt,