Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

VERES László: A tőkés kisvállalkozások Gömör vármegye ipari szerkezetében a 19. század második felében

í a nagyiparral volt azonos nagyságrendű, de termelési értékét és egysíkúságát tekintve nem volt meghatározó jelentőségű az iparfejlődés szempontjából. Gömör lakosságának száma a 19. század második felében lassú növekedést mutatott, majd a századforduló éveire 170 000 körül állandósult. A lassú növekedési ütem elsősorban a vasiparban bekövetkezett konjuktúrának tulajdonítható, de szerepet játszott a lakosság megtartásában a jelentős háziipar is. A háziipar fontosságának konkrét megítélésére nem állnak rendelkezésünkre számadatok. Azonban a kamarai jelentések egyértelműen bizonyítják azt, hogy a paraszti háziipar különböző formái a lakosság egészének életét befolyásolták. A háziipar kiegészítő jövedelemforrásnak számított, vagy a zordabb földrajzi környezetben élőknek egyedüli megélhetést biztosított. A 19. század végére a vaskohászat termelése visszaesett, és a háziipar legjövedelmezőbb ágai is válságba jutottak. E két tényező együttesen komoly szerepet játszott abban, hogy az elvándorlás, a kivándorlás egyre nagyobb méreteket öltött. 1895 után alig 3 év alatt több mint 1000 bányász vándorolt ki Dobsináról, 350 iparos Jolsváról és 30 iparos Rozsnyóról, a Murány-völgyi települések lakosságának pedig 4%-a. Gömör vaskohászatra, kisiparra és háziiparra épülő tradicionális ipari szerkezetében a 19. század hatvanas éveitől következtek be jelentős változások. A kiegyezést követő időszak kedvezett a tőkés kisvállalkozások számára, amelyek a finanszírozást, a termékprofilt és az értékesítést tekintve új színt jelentettek Gömör ipari palettáján. A létrejött kis- és középüzemek közül a munkáslétszám alapján kiemelkedett Kuhinka István és fiai Újantalvölgyi Üveggyára. Az 1874-ben alakult üzem a század végére már 300 munkást foglalkoztatott, miután 1890-ben az „Egyesült Magyarhoni Üvegygyár Részvénytársaság"tulajdonába ment át. A Kuhinka-féle gyár a Részvénytársaság tulajdonába kerüléséig állandóan gondokkal küszködött, mivel „az üveggyártási anyagok, tüzelőszer ára jóval magasabb lett, úgy hogy kénytelenek voltak a készárut emelni, de ez csak kisebb mérvben sikerült". 1890 után szilárdult meg az üzem helyzete, amikor modern üveggyártó gépsorokat helyeztek üzembe és a termékek értékesítésére külföldi piacokat is biztosítottak: „...eljutnak áruikkal Bécsbe, Romániába, Bulgáriába, Szerbiába s Törökországba, valamint Amerikába is, mely körülményt örvendetesen emeljük ki. Bizonyíték ez a mellett, hogy jól berendezett gyárak, daczára a külföldi intenzív versenynek, mely áruinkat a belföldön is nyomba, képesek maguknak piaczot szerezni helyes kereskedelmi vezetés mellett". Ha az iparstatisztikai jelentések Gömörre vonatkozó adatait áttekintjük, akkor megállapítható, hogy a 19. század utolsó harmadában a vasgyárakkal és bányákkal együtt 39 ötvennél több munkást foglalkoztató gyár üzemelt a megyében. Ezek közül csak négyet találunk, amely nem vasgyártással vagy vasércbányászattal foglalkozott. Az újantalvölgyi üveggyár mellett a maniszkói papírgyár, a pelsőci fafeldolgozó és a rozsnyói bőrgyár. Az Első Magyar