Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Takács Péter - Udvari István: A manufaktúra-ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs-Szatmár és Zemplén megyében 1772-ben
él, ahol a társadalmi munkamegosztás előrehaladottabb formáját valósítják meg. Más lenne a képlet akkor is-, ha az árutermelés, a pénzgazdálkodás áthatotta volna e térség lakóit... De ez már csak a történész forrás-támasz nélküli töprengése. Forduljunk hát más irányba. Közelebb a valóság birodalmához. Van ennek a tájegységnek két természetföldrajzi sajátossága, melyre ugyancsak épülhettek volna manufaktúrák. Egyik fajtája a manufaktúrák sokféleségének az erdőkre, az erdők fáira épülhetett volna. Építőfára, gerendára, lécre, deszkára, szarufára, szerszámnyelekre, zsindelyre, egyéb faeszközökre egyre nagyobb mennyiségben volt szükség. Zemplén és Szatmár megye folyóin, patakjain meg is szaporodtak a fűrészmalmok. Néhányukra komoly manufaktúra épülhetett volna. A parasztok, jobbágylakosok éltek is a fafeldolgozás lehetőségével. Szegedig hordták le készítményeiket. Tőkés manufaktúra mégsem alakult. Különösen érdekes ez két terméket illetően. Egyrészt már tegnap szó volt a szekér- és szekér-alkatrészek készítéséről. Szatmár megyében Nagy- és Kisszekeres, Nagy- és Kispalád, Botpalád lakói majdnem valamennyien abból élnek, hogy szekereikkel, kerekeikkel ellátják a szabojcsi, hajdúsági, zempléni embereket, mint ahogyan Magosliget lakói is legfőbb kereseti forrásuknak vallják e népi mesterséget. Mégsem alakult egyetlen szekérkészítő manufaktúra sem. Igény is volt, szakértelem is volt, kovács mester is került volna, hogy a paraszti készítésű kerekeket, egyéb szekéralkatrészeket megvasalja. Éppen csak pénzzel fizető kereslet nem volt. Maradt hát a szekérkészítés háziipari tevékenység, s elmaradt a manufaktúra alakítása. Hasonlóan állandó volt a kereslet szőlőkarók és hordók iránt a Hegyalján. Sajátos módon ez pénzzel is fizetni tudó kereslet volt. A céhes és kontár mesterek mellett egész falvak szolgálták földesuraikat hordókkal, dongákkal, szőlőkarókkal, de számos falu lakói kereskedtek is ezzel. Jelentősebb, említésre méltó manufaktúrával mégsem találkozunk e szükséglet kielégítése céljából sem. Azzal igen, hogy földesurak jobbágyokat taníttatnak ki a hordőkészítés "ta^dcmányára", s kész hordókat követelnek tőlük úrbéres szolgáltatásként, avagy dongákat, hordónak való faragott fákat, de manufaktúra-képződmény, még földesúri üzemeltetésben sem említtetik a forrásokban. Az úrbérrendezésig még csak-csak magyarázhatjuk a jelenséget azzal, hogy bőven áll robotoló jobbágy a földesúr szolgálatában. Olcsóbb a robotban készült hordó, mintha manufaktúrából vásárolnák a bortermelők. Az úrbérrendezés után azonban nagy
