Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Tamáska Péter: A linzi kincstári posztómanufaktúra termelési szervezete és magyarországi érdekeltségei a 18. század utolsó harmadában és a 19. század első évtizedében

fabrikát rentábilisan foglalkoztatni. Igaz, hogy óriási tömegű munkaerőt foglalkoztatott, ami 60 ezer embert jelentett a csúcson, a 18. század 60-as éveiben. Ez a fajta munkaerő koncentráció az akkor Magyarországon nemiqen lett volna elképzelhető. Ugyanakkor a szlovák történetírás kiáll a morva és az ausztriai részek és Felső-Magyarország szoros gazdasági kapcsolatai mellett. Tehát pl. Tibenskynek a megállapításai, hogy ez tulajdonképpen egy meglehetősen egységesen kezelhető gazdasági terület - független a politikai határoktól - elfogadható. Nem vizsgáltam meg sajnos, hogy a morvaországi vállalkozók, akik"a szó szoros értelmében még a nyersanyag, tehát még a gyapjú utánpótlást, amit nagyrészt Macedóniából szereztek be, hogyan fordították saját hasznukra e kapcsolatokat. Amikor ez már nem volt kifizetődő a morvaországi és csehországi uradalmakon, főleg Spanyolországból és Olaszországból hozott juhokkal javítják föl az állományt, s a levantei beszerzési forrást, tehát a macedón gyapjú behozatalát a minimumra tudják visszaszorítani. Ami a legfontosabb és ez tulajdonképpen valahol a mai korra emlékeztet, az az, hogy egyik csődből megy a vállalkozás a másikba. Mária Terézia alatt is többször fölmerül, hogy magánvállalkozásként kéne továbbműködtetni, illetve több kis magánvállalkozásként. Végül is a magánvállalkozóknak még a legkedvezőbb feltételek mellett sem tudják átadni, olyan csődtömeget jelentett. Egyes teoretikusok, mint Degelman, azt mondta, hogy nem ráfizetéses hosszútávon, mások azt mondták, hogy hosszútávon is. Egy biztos, hogy a 18. század végén, amikor már nemcsak a konjunkturális változások hozhatják a textilipart válságba, hanem egyszerűen a divat változásai is, s főleg ahogy jön a francia forradalom, és az utána következő uralomváltások Franciaországban, a hallatlan gyorsan változó^divat is értékesítési válsághoz vezet. Ehhez nincsenek hozzászokva az osztrák vállalkozók. A divatlázakkal nem tudnak igazán mit kezdeni, bár hozzá kell tennem, hogy Sorgenthal, aki a kincstári vállalkozások főigazgatóságának hosszú ideig a vezetője volt, nemcsak nagyon jó szakember volt, hanem textilben és porcelánban is újítani tudott, ő bár sok núndennel próbálkozott a 18. század végén, a linzi vállalkozás régi rangját már nem tudta visszaadni és a napóleoni háborúk minden posztószükséglete ellenére a 19. század elejétől egy lassú viszszafejlődésnek, sorvadásnak lehetünk a tanúja egészen 1840-ig, amikor tulajdonképpen Linz a klasszikus értelemben vett gyárrá alakul át. Ez a gyár nem túl jelentős, mint, amilyen volt elődje manufaktúraként a ma-