Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Veres László: 17-19. századi magyarországi üveghuták tulajdonosai, bérlői és munkásai

is igényelhettek. Tehát nem luxusüvegáru készítéséről van szó. Ha az üveghuták felszereltségét vizsgáljuk a manufakturális iparfejlődés korszakában, mint tehát a 18. század dereka tájától a 19. század harmadik, negyedik évtizedéig, megállapítható, hogy sem technikai felszereltségükben, és semmilyen más egyéb vonatkozásban nem voltak fejlettlenebbek Európa más országaiban levő hasonló termékeket előállító, tehát közhasználatú üveget előállító üzemeitől. Azért mondom, hogy nagyon kell vigyázni erre, mert a cseh és a német üveggyártás, sőt a francia, majd a valencei luxusüvegáru készítésére rendezkedett be, tehát természetes, hogy ez jelenik meg a magyar piacon is. A magyarországi huták általában 15-25 m hosszúságú, 8-10 m-es szélességű, többnyire fából készült építményt jelentettek, s ezekben általában négy kemence helyezkedett el. Optimális körülmények között ezekben az üveghutákban egész évben termeltek, leszámítva a rövid karbantartás idejét, és 100-120 alkalommal gyártottak üveget. Ugyanis az üvegmassza, illetve a nyersanyag előkészítése után az olvadási időpont 2-3 napot vett igénybe. A központi üzem mellett, tehát ez a 15-25 m hosszúságú, 8-10 m szélességű üzem mellett mindig kiszolgáló létesítmények csatlakoztak a hutához, így nyersanyagtörő malmok, formakészítő műhelyek, gravírozóházak, festőházak és így tovább. Tehát végül is egy nagyon mankamegosztásra épülő üveggyártás folyt az országban, folyt e^ zekben az üzemekben. A II. József-korabeli felmérések átlagosan 9 munkást" vesznek számba egy-egy üzermél. Bármilyen összeírást nézünk, mindig az a helyzet, hogy nagyon kevés munkásról esik szó. Ez munkám során gondot jelentett, mert egyszerűen képtelenség ennyi emberrel üveggyártásra berendezkedni. Inkább arról van szó, hogy csak kizárólag az értékes szakmunkaerőt vették számba. Egy-egy kisebb méretű üveghutának, mint például, amelyek a Bükk hegységben és a Zemplénben, vagy éppen Nógrádban voltak, általában 30-40 embernek az összes szervezett itunkájára volt szükség, hogy üveget lehessen gyártani. És mégis mindig maximum 7-9, vagy még ennél kevesebb szakmunkás jelenik meg az összeírásokban. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a jelenlegi kutatás s Korabinskyvel szénben, aki 1711-1786 között 39 üveghuta létezéséről tudott - 62 üveghuta működését bizonyította ebben a korszakban, majd a 19. század első felében 69-et, akkor hacsak az említett 30-40-es átlaglétszámmal számolunk, már jelentős létszámot alkalmazott a magyarországi üvegipar. A magyar üveggyártás az előbb ircndottak szerint mindig szak-