Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

HOZZÁSZÓLÁSOK

kapcsolat van-e az ökológiai adottságokból eredő termák-előállítás, ill. a helyi felhasználás között, s nem kifejezetten piacra való termelésről van-e szó? Fgyértelműbb a kép persze Tokaj-Hegyalján, ahol a nagy múltú borkultúrára és -kereskedelemre "rárímel" a zempléni faipar, ill. bodnáripar erőteljes vonulata, amelyet a felső-zempléni szlovák, ill. ruszin népesség is szolgál. Az 1770-72-es Investigátiok eddig közzétett anyaga, de az 1828-as összeírás Bácskai Vera és Nagy Lajos által elemzett adatai is az egyes települések és kistájak harmonikus összerendezettségét, a táji munkamegosztás differenciáltságát hangsúlyozzák. S mindez nem csupán az egyes kézművesiparok közötti kapcsolatrendszert érintik, hanem az egyes "iparágakon" belüli összeműködést, differenciálódást is. Mindez szorosan összefügg az ipar szervezeti kérdéseivel is. Úgy gondolom, hogy a domb- és középhegységi zónában a háziipar, ill. a "szervezetlen" ipar különböző formái lényegében kielégítik az alapvető szükségleteket, s nem teremtődik meg az a vákuum, amely igényelné, ill. megteremtené a magasabb szinten szervezett kézműipart. A létrejövő manufaktúrák valójában korábbi hiányokat, hézagokat töltenek ki, új iparágakat hoznak, nem a korábbiak színvonalát, szervezettségi fokát emelik. A fentiek kapcsán utalni kell még a kereskedelem, az értékesítés nagy fontosságra is. Ismét csak a faiparra utalva: olykor szinte kontinentális léptékű árucserére kell itt gondolnunk. Elég talán a bakonyi villakészítők balkáni útjaira utalni, vagy arra, hogy a délnémet fa háziipar különféle termékei - gyakran szlovák közvetítők révén - nem csak Magyarországra jutottak el a 18-19. században, hanem egészen a Balkánig. (Igaz, az utóbbit a sajátos Verlag-rendszer tartotta össze, ami a hazai iparűzésben nem mutatható ki.) Végül két rövid megjegyzés Dobrossy István előadásához. A Miskolc környéki pálinkafőzés egyik láncszeme annak a sajátos folyamatnak, amit a gyümölcskereskedelem jelent a Felföld és a Magyar Alföld között. Lényegében a gyümölcs volt az egyetlen élelmiszer, ami a peremterületekről áramlott az. Alföld irányába, s nem fordítva. Ennek egyik fontos lerakó pontja Miskolc volt, ill. az Északi-középhegység és az Alföld érintkező sávja, tehát nem véletlen, hogy a pálinkafőzőkre vonatkozó adatok itt sokasodnak meg. Összefügg ezzel az is, hogy éppen a 18. század az, amikor az égetett szeszesitalok fogyasztása kezd elterjedni a parasztság körében. Dobrossy István felveti, hogy Gömörben, különösen Rozsnyó környé-