Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
HOZZÁSZÓLÁSOK
kifejezetten helyi piacra termelésről van szó. Mindenesetre ezekből az általános fejlettségből származó különbözőségek érzékelhetőek az ország agrárvidékein is. De nyilván az, hogy mit volt érdemes előállítani adott esetben, nem szorosan csak az agárjelleghez kötődik. Végeredményben konzerválta, hogy magát a manufaktúrát-e avagy azt az összetett képletet, illetve annak lényeges részeit, amit itt a manufaktúrán értünk, erre nem tudok választ adni. De nézetem szerint bizonyos utóhatásában ez máig jelen van. Persze sokkal kisebb, jelentéktelenebb arányban. Nem kötjük-e valóban és itt Endrei Walter professzor úrral nagyon egyetértek, nem szoktuk-e meg túlságosan, akarva-akaratlan, többnyire akarva nyilván, hogy a marxista politikai gazdaságtanban tanultak és beidegzettek alapján olyan keményen kötni kell mindent időszakokhoz, meg folyamatokhoz. Egy agrártörténeti párhuzamot mondok és ezzel be is fejezem, a részesművelés kérdéskörét. Valamikor azt mondtuk, feudális maradvány. Amikor a tsz-ek elkezdték csinálni, akkor azt mondtuk, hogy az érdekeltség belépett. Most már egészen más a megítélés, nyilván, hogy nem feudális maradvány, hanem egy jó gyakorlati megoldás, vagy legalábbis járható, követhető gyakorlati megoldás volt az is. Ezt csak összehasonlításképpen említettem. Hogy a fogalmak értelmezésében nem kötnek-e bennünket bizonyos megszokások, beidegződések, amelyeket eddig észre sem vettünk. Javaslom, hogy sem időben, sem pedig az ágazatok tekintetében ne húzzunk határt a manufaktúra-vizsgálatokban. BÁCSKAI VERA Elnézést kérek, hogy az eddig felvetett kérdésekhez éh is csak újabb kérdéseket tudok hozzátenni. Például azt, hogy tulajdonképpen mit is értünk manufaktúra alatt és mi tekinthető annak Magyarországon? Szabó Ferihez csatlakozva azt kell mondanom, hogy a manufaktúrát úgy fogtuk fel, mint a fejlettebb munkamegosztás, a gyáripar kezdete, a tőkés társadalomba való átmenet jele. Ezért, amikor először hallottam arról, hogy manufaktúra-konferencia rendezésére készülnek, úgy éreztem, hogy a manufaktúrára koncentrálva valami olyat keresünk, ami Magyarországon