Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufaktúrák

a köteles mesterség kettévált mezőgazdasági köteleket előállítókra (a német nyelvben Seiler-nek nevezték az ilyen mesterembereket) és műszaki jellegű köteleket készítőkre (Reepschläger néven szerepelnek a német iparéletben), addig hazánkban nem'jött létre ilyen dif ferenciálódás., Még a kötéligény tekintetében élenjáró városainkban, a sok bányakötelet igénylő bányavárosokban is a köteles készítmények jelentős része mezőgazdasági kötél volt, noha a műszaki szükséglet időleges megcsappanása ezeken a helyeken az iparosok elszegényedéséhez, céhmegszűnéshez vezetett.5 A nagyobb kötelek kötélmüvek iránti igény alapján megvalósuló együttműködés formái változatosak voltak, s függtek attól is, milyen termékeket készítettek a kötelesek. Az együttműködés első nyomait a kötelesek 1486-os kolozsvári céhlevelében találjuk. Az egyik paragrafus kimondja, hogy a Sós hegyekhez (ad Montana Salium) szükséges nagy köteleket minden céhbeli mester egyenlő árért és azonos munkával készítse. A nagyobb megrendeléseket nem vállalhatta el egy mester, hanem a munkát a többiekkel meg kellett osztania. Feltehetőleg egy mester nagyobb bányakötél megrendelésnek egyedül nem is tudott volna eleget tenni, hisz a céhszabály szerint csupán egy legényt és egy inast, illetőleg ez utóbbi hiányában két legényt alkalmazhatott. A bányákhoz szükséges kötelek ebben az időszakban a kötelesek technikai felkészültségéhez képest szokatlanul nagyméretűek. Ezekkel emelik ki a bányákból a vizet, a kibányászandó anyagot, sőt a megsérült bányászokat is kötéllel mentik ki az egyre mélyebb aknákból. A nagy bányakötelek készítésénél együttműködő több céhes mester és legényei munkamódszerére vonatkozóan nincsenek adataink. Feltehetően a hosszú fonalakat többen fonták meg egymás mellett olyan számban, hogy az a kellő vastagságot kiadja. Azután a fonalakat a kallantyús szerszám 9 forgatható horgára vetették fel, s sodorták kötéllé. Jelentős méretűek voltak a folyami hajózáshoz használt kötelek is ebben a korszakban. A korabeli számadásköhyvek közül a pozsonyi tartalmazza talán a legpontosabb felsorolásokat. Egy 1526-ból származó adatból tudjuk, hogy a város helyi kötelesektől vásárolta be különböző kö-10 télszükségletét, de a nagyobb köteleket Bécsből hozatta. A számadáskönyvben 1 révkötél (1 fontdénár értékben) 4 nagyobb kötél (6 fontdénár értékben) egy hajók összekapcsolására szolgáló kötél (Zugsail) szerepel Bécsből importált áruként. Ebből következtethetünk-e arra, hogy a po-