Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Szabó Ferenc: Textilmanufaktúrák néhány alföldi törvényhatóság reformkori dologházaiban

az árat magasnak tartották, a minőséget pedig rossznak. Úgy próbált segíteni még a hatósági értékesítés jegyében a kerület, hogy Félegyházán létesítettek egy telepet, amely a Duna-Tisza közt elláthatta volna a Jászberényben készült posztóval. Ennek a forgalmáról nincsenek adataink, úgy tűnik azonban, ez a megoldás sem vált be. Mint említettem, a gyulai és a szegvári intézetek viszont bizonyos jövedelemmel jártak. Annyira, hogy a gyulai zsákvászonkészítő dologháznak a tiszta jövedelme a legjobb években elérte az évi 600 váltóforintot. Nem volt nagy pénz, de nem volt ráfizetéses. A kereskedőkön kívül a környékbeli uradalmak voltak a legfőbb vásárlók. Nyilvánvaló, hogy a gabonatermesztés föllendítése idején a zsákokra szükség volt. Árverésen adták el általában, tehát a legtöbbet ígérőnek, és voltak jelentkezők az árverésen. Befejezésül: Ezekről a hatóságilag létrehozott és ilyen "felülről sugárzó megváltást" kifejező intézményekről nyugodtan elmondhatjuk, hogy környezetükhöz képest egy fejlettebb munkaszervezést képviseltek, de a mindennapi életből kiszakított, kirekesztett munkaerőtömörítés formájában. Tehát majdhogynem egy sajátos szigetet jelentettek a korabeli életben és nem volt érdemi kapcsolatuk semmiféle szakmai irányban, tehát, azt kell mondanom, hogy a céhes ipar irányában sem. Sajátos, hogy nem találtam egyetlen olyan forrást sem, egyetlen olyan panaszt sem a levéltári anyagban, ahol az illetékes céhek panaszkodtak volna a dologházi verseny miatt. Egyetlen ilyen megjegyzést sem találtam ilyen vonatkozásban, nem érezték versenytársnak úgy tűnik. A másik, ami lényeges megjegyzés, hogy a gyulai dologház, adott esetben a szegvári is, lehetséges, hogy idővel az aradi is, ha 1848-49 eseményei nem jönnek közbe, akkor talán állandósulhatott volna. Vagy kinőhetett volna belőle egy ugyanolyan jellegű és ugyanolyan technológiával dolgozó, egyszerűbb textilipari termékeket előállító üzem, amely a századfordulón már ugyancsak létezett ugyanazon a területen, szintén a hagyományokra alapozva. A békéscsabai meg a mezőberényi, különösen a mezőberényi textilipar az, ahol jórészt kenderfeldolgozás, finomabb kenderfeldolgozás folyik máig is. Főleg Mezőberényben ez lényegében manufaktúra jelleggel létrejött műhelyből, illetve több műhelyből nőtt ki a múlt század végétől. Ezért merem azt állítani, hogy elvileg legalábbis, illetve bizonyos értelemben gyakorlatban is a történeti körülmények szerencsés alakulása esetében elképzelhető, hogy a gyulai manufaktúrából, miután nem volt ráfizetéses sem, lehetett volna esetleg egyfajta, a háziiparral,