Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Németh Györgyi: Magyarországi manufaktúrák és más ipari üzemek a II. József-korabeli manufaktúratabellákon
• A ranufaktúrák áruik zömét belföldön azaz helyben, illetve országos vásárokon értékesítették. Néhány iparág - textil-, bőr- és üvegipar - termékei az ország távoli területeire, Horvátországba és Erdélybe is eljutottak. A külföldi értékesítés azonban nehézségekbe ütközött. A 34 textilipari manufaktúra közül mindössze öt szállított külföldre, részben privilégiumok segítségével. Manufaktúráink továbbfejlesztésének alapvető akadályai voltak, amelyeket visszatérően említenek valamennyi iparág területén. A vállalkozások gyakorta tőkehiányban szenvedtek. Nem állt rendelkezésre megfelelő számú és szakképzettségű munkaerő. Nehézségekkel járt a nyersanyag beszerzése, az ára magas, a mennyisége rendszerint kevés volt. Hiányoztak a termelés egyéb feltételei is. Bajok voltak az üzemek elhelyezésére szolgáló épülettel, az üzem általános műszaki állapotával, a gépi felszereltséggel. Az értékesítést gátolta a rossz úthálózat s mindenekelőtt az előnytelen vámrendszer. Bár összességében véve a kibontakozó kép manufaktúráink csekély részarányát mutatja Magyarország teljes ipari termelésében, mégsem vigasztalan. De kérdés, mennyire felel meg a valóságnak? A manufaktúratabellák adatai korántsem bizonyultak egyértelműnek, elemzésük számos nehézséggel járt. Alapvető gondot jelentett annak eldöntése, hogy a tabellákon szereplő üzemek közül melyek tekinthetőek valóban manufaktúrának, s melyek nem? A tabellát kitöltők általában nem ismerték pontosan a manufaktúra fogalmát, különösen ott, ahol tényleg nem működött ilyen üzem, s felsoroltak minden ipari tevékenységet, amiről tudomásuk volt. A koncentrált manufaktúra megjelenési formája viszonylag egyszerű, szórt típusú változatait már nehezebb tanulmányozni, s sok mérlegelés szükséges ahhoz, hogy helyesen állapítsuk meg, mikor lép ki a céhes kézműipar, illetve az árutermelő háziipar a feudális termelés keretei közül - ha egyáltalán kilép. Azt sem könnyű meghatározni - néhány fontos iparág alapos monografikus feldolgozása ellenére sem -, hogy egyes iparágak sajátos üzemformái - például vaskohó, hámor, üveghuta, papíritalom - mennyire értelmezhetők manufaktúraként. Az üzemek működésének személyi feltételeit vizsgálva a tulajdonosok megállapítása okozott gondot. Ugyanis néhány üveghuta és vasmű esetében a tulajdonosok rovatában éppúgy feltüntették kinek a birtokán működött az illető üzem, mint a munka tényleges irányítójának a nevét. Ennélfogva egyedül a tabella alapján megállapíthatatlan melyikük volt az igazi tulajdonos. A papírmalmoknál pedig az a gyanú merült föl, hogy olykor a bérlőt írtak be tulajdonosként.
