Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
Heckenast Gusztáv: ELNÖKI ZÁRSZÓ
értekezleten elég hisztérikusan tiltakozott az imperialista akanamunka ellen, ami a protoindusztrializáció fogalmának bevezetésében mutatkozik meg. Az a jelenség azonban, amit Mendels elég szerencsétlen szóval jelölt meg (mert nem tud görögül), szóval, amit Mendels így próbált megfogalmazni, nagyon is létező, reális probléma és feladat. És ennek a problémának a megfogalmazására, a tegnapi és a mai tanácskozáson, nagyon szerencsés és értelmes javaslatok hangzottak el. Kezdeném Bácskai Verának a tegnapi.megfogalmazásával az ipari termelésnek a céhes termeléstől elütő formáiról. Ide tartozik Gajáry István helyes megjegyzése szerint a bedolgozórendszer'is. A terminus problémája - érzésem szerint - az, hogy a céhes termeléstől elütő forma a kontáripar is, ami nem tartozik ide. Mindenesetre» Bácskai megfogalmazásából már következik, amit egyébként Faragó Tamás fogalmazott meg szintén tegnap, hogy mindenféle munkamegosztáson alapuló termelési forma kutatása a feladatunk, a piac- és az árviszonyokig bezárólag. Ennek a kutatásnak az időhatáraiul már kezdetben Veres László az 1711-1848 közötti időszakot javasolta. Én egyetértek - s azt hiszem más is egyetért - Szabó Ferenc kiegészítésével, hogy ne zárjuk le a kutatást 1848-al, hanem azokon a területeken, ahol ez indokolt, terjesszük ki a 19. századnak a második felére, sőt a 20. századra. Szép példák hangzottak itt el arra, hogy milyen manufaktúra formák élnek még ma is. Mi legyen tehát a nevünk? Mi legyen a feladatunk? Vörös Károly most, utolsó hozzászólásában a "tőkés ipari kisvállalkozások kutatása" megfogalmazást javasolta, ami azt hiszem, pontosan fedi nündazokat a feladatköröket, amelyeknek a kutatása előttünk áll. Én azonban - gyakorlati okokból - kiegészíteném még és azt javasolnám, hogy feladatunk legyen a manufaktúrák és más tőkés ipari kisvállalkozások kutatása. Kutatás alatt értve ennek minden gazdaságtörtéheti, társadalomtörtéheti és technikatörtéheti vonatkozását. Egyelőre ilyen hosszú elnevezést tudok csak javasolni. Kötetcímnek vagy ahogyan azt a szerkesztők nevezik, folyóirataímnek tartsuk meg a Manufaktúrák Magyarországon-t. Ez így rövid és világos, de legyünk vele tisztában, hogy a manufaktúrákon kívül más tőkés ipari kisvállalkozások kutatása is a mi feladatunk. Egyszer majd valaki meg fogja találni a rövid és kifejező címet. Milyen szervezeti formában végezzük ezt? Adva van egy munkaközösség, akik itt ülünk; elég-e ez, vagy keressünk valami szorosabb formát? Véleményem szerint egyelőre elég ez, tehát, hogy idővel találunk olyan szervezeti formákat vagy adódnak olyan szervezési lehetőségek, amelyek előnyösek számunkra.