Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)
MEGNYITÓ - Terplán Zénó: A Miskolci Akadémiai Bizottság mint a manufaktúratörténeti konferencia szellemi támogatója
juk, hogy a rendezők között szerepel a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának Technikatörténeti Albizottsága. A másik a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága, de ezt talán illik pontosítani. A Miskolci Akadémiai Bizottság, röviden MAB, szakbizottságain és munkabizottságain keresztül fejti ki munkásságát. Ebből a szempontból talán kiemelhető a Társadalomtudományi Szakbizottságán belüli két munkabizottság: elsősorban a Néprajzi és Történelemtudományi két munkabizottság. De az is természetes, hogy a rendező üitézméhyek között szerepel a témakör helyi tudományos műhelye, bázisa, vagyis a miskolci Herman Ottó Múzeum. Sőt, ha rangsorolni kellene a rendezőket, akkor nyugodtan azt mondhatnám, hogy ez az intézmény ennek a rendezvénynek a főrendezője. Engem egyébként nündhárom rendező intézményhez valami kapcsol. A helyi múzeum munkáját, talán úgy fogalmazom, hogy & Komáromy-korszaktól kezdve áttekintem, és így nyugodtan állíthatom, hogy szemtanúja lehettem az utoióévtizedben annak a nagy fejlődési ugrásnak, amely dr. Szabadfalvi József vezetésével itt történik. A MAB-on belül tudományos titkári teendőket látok el, ennek tíz évvel ezelőtti alapítása óta. A hosszú nevű Technikatörténeti Albizottságnak az idei év elejétől tagja vagyok. Tehát, így, hogy mind a hárommal van valamilyen kapcsolatom, jó lelkiismerettel nyitom meg ezt a konferenciát, kívánva sok sikert előadóknak, résztvevőknek, vitavezetőknek, mind az előadások közben, mind a vita során, mind pedig a kiegészítő programokon.