Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Kiegészítő kötet. Miskolc, 1991)

A KONFERENCIA VITAANYAGÁNAK ÖSSZEFOGLALÓI - Győriványi Sándor: A köteles kézművesek kooperációi és a magyarországi kötélgyártó manufaktúrák

nek, amelyet egy 1615-ben készült bázeli üvegfestményen látunk. Az egyes munkafolyamatokra való specializáció már kialakult, az alkalmazott szerszámok viszont céhes színvonalúak. A tengermelléki kötélgyártásra hazánkban Fiuméből van adatunk. Az 1784-85. évi törvényhatósági összeírás 3 fiumei üzemről emlékezik meg. A legnagyobb közülük az olasz származású Santarelli Sanctura műhelye volt, ahol állandóan 12 legény és 18 inas dolgozott, bár a létszám olykor elérte az 50 főt is. A gyár 1783-ban elért 6 687 forintnyi termelését csaknem kizárólag a Kelet-Indiába menő L'Aigle Imperiale császári és királyi hajó felszerelésére szállította. Nem sokkal lehetett kisebb nála az ugyancsak olasz Orlando-örökösök 9 segédet és ugyanennyi inast foglalkoztató telepe, melynek évi termelése 17 550 forintot tett ki. Csak azért nem többet, mert a magyarországi rost minősége nem volt megfelelő a termelés és feldolgozás nem kellő gondossága folytán. E miatt Qrlandoék kénytelenek voltak a nyersanyag nagy részét az Egyházi Államokból beszerezni. A harmadik, Spadin Bertalan tulajdonában levő üzem 31 4 legénnyel és 3 inassal dolgozott. Batthyány gróf levele szerint 1793-94-ben a fiumei kötelesek termelése 2 400 mázsát tett ki.32 A hagyományos tengermelléki hajókötélgyártás és -javítás már manufakturális szinten folyt. Magasabbrendű termelékenységét az egyes munkafolyamatokra specializálódott dolgozók nagyobb begyakorlottságának és szakértelmének köszönhette. Mint az ebből a korból származó tusrajzon látható a köteles mesterségen belül elválik a fonás és a kötélágak, pászmák elkészítésének, illetve azok kötéllé szálazásának funkciója. A kihúzótér szerszámai ugyan még céhes szinten állanak, de már erősebb kivitelűek, csak nagyobb kötélmű elkészítésére alkalmasak. A tengermelléki hajókötél készítés és-javítás a XIX. században is manufakturális színvonalon maradt. 1850-ben Sirola János alapított kö-33 teles műhelyt, amelynek munkáslétszáma meghaladta a félszázat, s a század végére "gyárrá" fejlődött. A gyár elnevezés itt a kor európai színvonalán álló, a fogaskerékművel ellátott, tökéletesített kézi meghajtású szerszámokkal dolgozó üzemet jelentett. A Duna Gőzhajózási Társaság házi kötélüzeme A XIX. század első felének egyik legnagyobb hazai osztrák tőkebe-