Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

való vesszőt vágtak" és felhordták a jelesebb vásárokra, ahol könnyen eladhatták. így vallanak Szatmárban Amac lakói, Szabolcsban Szamosszeg, Laskod, ópályi, Petneháza, Báj, Berkesz, Tiszadob, Fényeslitke, Komoró, Kopócsapáti jobbágyai. Az őseink háziipari tevékenységét áttekintő történésznek és néprajzosnak, ha a manufaktúraképződés lehetőségeit kutatja, az erdőt, annak faállományát és az erre alapozó háziipart nehéz elhagynia. Az eddig felsoroltak mellett újabb tere a háziipari tevékenységnek a szekérkészítés. Ezt a mesterséget Szabolcsban és Zemplénben nem emlegetik az úrbéres lakosok. Ebből vagy arra kell következtetnünk, hogy nem úrbéres lakosok, kontáriparosok, vagy uradalmi kerékgyártók, mezővárosi mesterek készítették, vagy pedig a faluközösség önellátó tevékenysége volt, melyből megélhetési haszon nem származott, illetve úrbéri kötelezettséggel nem kapcsolódott össze. Szatmár megyében azonban egész falvak rendezkedtek be kerekek, küllők, szekerek készítésére. Botpalád lakói „kerék külőt, kereket" csináltak, s azokat „hol itt helyben, hol másutt adják pénzen". Kispaládon „szekérbe való kerekeket, kerék külőket . . . csinálnak" és azokat „helyben, Debrecenben és Szatmár városában" adják el. Mindenben hasonlóan vallanak, szó szerint ismételve a kispaladiak vallomását a nagypaládiak is. Mellékesen e három Palád lakói - ha nem volt megrendelésük szekérre, kerékre, küllőre, zsindelyt is hasítottak, s azzal is kereskedtek. Ha szekereket és kerekeket nem is, de „kerékkülöket csinálnak" ebben az időben Magosligeten is, amit „hol itten helyben, hol pedig másutt adják pénzen". Ideális manufaktúratevékenység lett volna kibontakoztatható ebben a négy faluban, egy FelsőTiszavidék-szerte híres termék, a szatmári szekér gyártására. Mint annyi más, ez a háziipar sem fejlődött manufaktúrává a történelmi idők folyamán. Erdő és hegy, fa és mészkő együttesen volt szükséges a mészégetéshez, ehhez a Szabolcs megyében nem gyakorolt háziipari tevékenységhez. A társadalom - életszínvonal emelkedésével, keményfalú házak, középületek megszaporodó építésével - egyre nagyobb mennyiségben igényelte az égetett meszet. Falvak sora rendezkedett be erre is. Leginkább Zemplén megyében, Ladmócon űzték a lakosok ezt a „mesterséget". Ahogyan vallották: „Mészkövek s kemencék találtatnak az helység határán, mely mészégetést igen gyakorolják, azáltal a lakosoknak pénzt érdemelni nagy alkalmatosságok vagyon". A ladmóciak annyi meszet égettek, hogy maguk szekereivel el sem tudták fuvarozni. Falvak sora rendezkedett be a ladmóci mész nagyobb távolságra történő fuvarozására. Kiskövesd lakói vallották, hogy „közel lévén Ladmóc nevíí helység,