Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Tamáska Péter: A linzi kincstári posztómanufaktúra termelési szervezete és magyarországi érdekeltségei a 18. század utolsó harmadában és a 19. század első évtizedében

mezében. A tartományi kereskedelmi hatóságok ösztönzésére a falusi népesség legalsó rétegeit is érintő bedolgozói hálózat alakult ki, s a régi kézműves mesterekből és helyi közvetítőkből munkavezetők, alvállalkozók válhattak. A kereskedőszerűen működő közvetítő, a faktor viszonylag nagy terület szövő- és fonómunkáját irányította.

3 A legtöbb faktort megmozgató vállalkozás a linzi posztómanufaktűra volt, amely 1672-ben jött létre és a XVIII. század elején a legjelentősebb osztrák kereskedelmi szervezet - a Keleti Társaság - keretében működött.

4 A manufaktúra már 1724-ben monopóliumot kapott törölközők - ez a korabeli szóhasználat szerint ruhákhoz szükséges speciális posztót jelentett -, szőnyegek és bársonyneműk gyártására. A Keleti Társaság csődje után 1754-ben a kincstár vásárolta meg a vállalkozást, amelynek teljes vagyonát 1768 körül már 1 674 533 forintra becsülték. A kor termelési feltételeinek megfelelően az épületek és gépek összértéke /12,1 százalék), az anyag- és árukészlethez (50.3 százalék) képest alacsony volt, sőt a kinnlevőségek összegét (kb. 20 százalék) sem érte el. Az előállított áruk volumenére jellemző, hogy 1761-ben 540 750, az ezt követő három évben pedig 511 325, 594 886, illetve 635 042 forintot kitevő árut forgalmazott a fabrika.

5 Vonzóköre az Enn-sen inneni (Felső-Ausztria) és túli területek mellett Cseh- és Magyarország déli részeire is kiterjedt. A központi üzemben 1782-ben ezer fő dolgozott, Linzben és környékén pedig 1 046 csévélőt, cérnázót és 745 szövőt is foglalkoztattak. A termelés alapját a több tartományra szétszórt 23 115 fonó munkája adta.

h Szakmailag a legfontosabb réteget a gyári takácsok (Fabriksweber) alkották. Közülük kerültek ki a szerszámkészítő (Werkmeister) és a készterméket ellenőrző mesterek (Beschaumeister), akik üzemi tevékenységük mellett bedolgozással is foglalkozhattak. A központi üzem szervezete lényegében már a jövendő gyáripar szervezetének előképe volt, hiszen itt a közös műhelyekben az üzemen belüli munkamegosztás alapján kialakult kooperáción volt a hangsúly. Ugyancsak a központ feladata volt a kikészítés és a festés művelete, amelynek során a termékek végső formájukat megkapták. A kikészítést és a festést apró résztevékenységekre bontották; ezeket a részmunkákra specializálódott betanított munkások látták el. Meg kell még említenünk a gyapjúszövőket (Wollweber) is, akik eszközeik egy részét vagy mindet a központtól kapták, munkájuk azonban házimunka volt, esetenként egyéni értékesítéssel. A feudálishoz hasonló kötelék kapcsolta őket a gyárhoz, termékkel, illetve jövedelmük egy részével fizettek. Ebben az esetben a manufaktúra és bedolgozója közti viszony