Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)
Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben
kel a felvilágosodott uralkodó. És a manufaktúra elképzelhetetlen a profitorientált tőkés társadalmi rétegek jelenléte nélkül, a különböző fajtaféle tőkék egymásközötti versenyének profitrátát kiegyenlítő versenye nélkül. Említettük már, hogy a Hegyalján a borkereskedők, Szabolcsban a dohánykereskedők kezén tekintélyes tőkék halmozódhattak, és halmozódtak is fel. Csakhogy ezeknek a tőkéknek uzsorakamatra, birtokzálogokra fordított hányada messze magasabb „jövedéket", értéktöbbletet eredményezett, mint amennyit eredményezhetett volna manufaktúraalapításba fektetett hányada. A kereskedelemben gyorsabban forgott a pénz, oda-vissza történő áruvásárlással és forgalmazással még alacsonyabb profitráta mellett is kétszeres hasznot hozott, mintha termelésbe invesztálódott volna. A felsoroltak mellett millió és ezeregy akadálya volt még annak, hogy akár a háziipari nyersanyagok, akár a háziipari szaktudás, akár a felhalmozódó kereskedelmi tőke a termelés, tehát a manufaktúra felé irányuljon. Legutolsó, és alig-alig számba jöhető tényezőként említeném az osztrák abszolutizmus - Mária Terézia és II. József - vámpolitikáját, mert ez a termékek belföldi fogyasztását alig, vagy egyáltalán nem emelte, s nem is csökkentette. A vámpolitika egyébként még önerejéből „megállni" képes szuverén állam esetében is kétélű fegyver, és alkalmazása nem szakítható ki a nemzetközi gazdasági viszonyok nagy összefüggés-rendszeréből. Minden védővámra megvan ugyanis a másik fél reagálási lehetősége. Tételezzük fel, hogy Magyarország, határain magas védővámokat bevezetve, védi ipari beruházásait, elősegíteni szándékozván ezzel manufaktúrák alakulását. Amennyit nyer ezzel a vámon, elveszíti a réven, mert vele szemben a mezőgazdasági terméket felvásárló ország is alkalmazza saját érdekű védővámját. Kisebb haszonnal adja el termékeit, lassítja a belső kereskedelmi tőke felhalmozódását, fokozza a pénzhiányt, nem növekszik az életszínvonal, nincs kereslet ipari, manufaktúraipari termékek iránt. Megint csak „megakad" a manufaktúrásodás. Feltételezem, hogy Berzeviczy Gergely, Echardt Ferenc és Tolnai György minden szép és logikus javaslata, a vármegyék minden vámsérelmet felsoroló gravámene sem képes a liberális gazdaságpolitika és törvényhozás értékrenddé emeléséig olyan társadalmi folyamatokat elindítani, amelynek eredményeként a profitorientált, haszonelvű társadalmi szemlélet kizárólagos társadalmi értékrenddé emelkedjen. Feltételezem, hogy mindenféle szép vágy és álom ellenére a faluközösségből, a mezőgazdasági termelésből nem válik ki önszántából a paraszt, legyen az akár