Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

és kézműipari tevékenységről, a hordókészítésről. Ez a mesterség komoly szakismeretet és bőséges szerszámkészletet igényelt, de a paraszti vallomások tanúsítják, hogy számos mozzanata jobbágyok által is végezhető volt ennek a munkafolyamatnak. Manufakturális keretek között pedig ideális tevékenységként lett volna végezhető. Említettük már, hogy Szilvásújfalu úrbéres lakossága szőlőkarók mellett hordókkal is kereskedett a Hegyalján. Tették ezt mindamellett, hogy a Hegyalja mezővárosaiban céhekbe tömörült bognárok, kádárok készítették a hordókat. A szőlőtermelés igényét azonban nem tudták maradéktalanul kielégíteni. Némelyik földesúr saját jobbágyai közül taníttatott ki pár embert a mesterségre, hogy ezek robotban szolgálják meg a rájuk fordított türelmet és költséget, mesterségbeli tudásukkal. Leányváron gróf Sennyey Imrének „két bodnárja" volt ilyen, akik „esztendőn által 100 hordóra és 20 atalagra való fát, s abroncsot levágni, azt előkészíteni kenteiének. Ezenkívül pedig hol két, hol három kádac, és holmi udvarban szükséges edényeket készíteni tartoznak, s azon hordóra s atalagra dongákat s abroncsokat magok ökrin Tárkányba hordani, s ott fel is állítani, magok kenyerin" tartoznak. „Ez az úrriolga azóta tart. mióta mesterségöket kitanulták". Nem volt kegyesebb és elnézőbb gróf Sennyey László sem leányvári jobbágyaihoz. Neki három mesterséghez értő „bodnára" volt Leányváron. Ezek hárman „másfélszáz hordóra s egynihány atalagra való dongát, feneket és abroncsot elkészítvén, azt öszverakni is tartoznak". „Úrbéres bodnárok" éltek Bottyany községben is. Az ő feladatuk - a nyári robot mellett - volt, hogy „télen még hordónak való fát más jobbágyokkal megvágják, föröszelik, s meg hasogatják, oszt tavaszkor pedig megfaragják, azután pedig öszverakják"'. Agárdon özvegy Horváth Jánosné asszonyom egyik jobbágya „egyéb úrdoiga mellett évi 14 hordót csinált". Karádon „annakelőtte" Dőry Ferenc úr kötelezte jobbágyait „a hordódongának és abroncsnak való fát . . . megvágni", évenként ötezer karót hasítani, s mindezt Tokajba szállítani. Erdőhenyén csak „400 szál abroncsot" kellett a jobbágyoknak hasítani és a földesúr majorságába „behordani". Ezek után azt már felsorolni sem érdemes, hogy hány jobbágyközösségnek volt kötelessége hordókat robotban fuvarozni, vagy az elkészített karókat, dongákat, vesszőabroncsokat, a hordókészítéshez szükséges sását, gyékényt a megkívánt helyre szállítani. Szabolcs és Szatmár megyében a hordókészítés nem volt divatban a jobbágyok körében, ezt az uradalmi bognárok, kádárok, a mezővárosi céhes- és kontár kézművesek végezték. E két vármegyében az űrbéres lakosságnak ehhez a foglalatossághoz annyi köze volt, hogy „abroncsnak