Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

Udvari lakossága szívesen égetne szenet, erdeje is lenne hozzá, de reménytelen lenne ilyen jellegű vállalkozásuk, „mert a szatmári kovácsok maguknak égetnek", más helyre pedig nem vihetnék eladni. A szatmári kovácsok „miatt"' ném égetnek szenet Vámosoroszi lakói sem, akik „ha égetnének is, nem tudnák hol eladni, mert a szatmári kovácsok afféle szükségeket csak a városhoz közelebb lévő helységbeliek"-től veszik. „Nem szokták" meg a szénégetést Bujánháza lakói sem, mint ahogyan a komorzányiak sem, akiktől „messze van a város" „Nem szokták meg" a szénégetést Egri lakói sem, mint ahogyan Sebespatak lakói sem, pedig az ő falujuk határában nemrég nyílt a bánya, s fájuk is lenne elég. A lakosok közönyös igazát erősíti és hitelesíti az a tény, hogy Szatmár szabad királyi város kovácsai számára valóban égetnek szenet a városhoz közeli helységek: Közép- és Felsőhomoród, és Szinfalu lakói. A szatmári kovácsoknál sokkai több szenet igényeltek a királyi bányák, amelyekhez egész falvak lakói több-kevesebb rendszerességgel szállították a faszenet. Győrkefalu lakói „szenet pénzért őfelsége erdejében, őfelsége számára égetnek". Alsófernezely lakói „szenet . . . szüntelen égetnek a kohók szükségére, melyből alkalmatos pénzt keresnek". Hasonlóan vallanak Lacfalu, Sándorfalva, Medes, Nigre, Dobravica, Alsószopor, Laposbánya, Felsőfernezely és Surgyefalu úrbéresei. Valamenynyien „őfelsége" számára égetik a szenet. Tehetnék ezt Lekence, Lénárdfalu lakói is, de ők „nem gyakorolják magukat e mesterségben". Égetnek azonban Alsóboldádon, Nyírmeggyes, Bajfalu és Kántorjánosi határában. A nyírmeggyesiek és kántorjánosiak részben Nagykárolyba, részben Debrecenbe viszik a faszenet eladni a kovácsoknak, Bajfaluból viszont „akinek marhája vagyon, hordja szüntelen egy órányira pénzért" a bányavárosokhoz a faszenet. Ami a szénegetést illeti, Zemplén megye lakói nagyon szűkszavúak. Egyetlen község sem említi, hogy űrbéres lakói foglalkoznának ezzel, ami nem jelenti azt, hogy Zemplén megyében ismeretlen lenne a szénégetés. Sokkal inkább arról lehet szó. hogy az uradalmi és kincstári vashámorok, mert ilyenek vannak, nem úrbéres lakosokkal égettetik a szenet, és a Hegyalja mezővárosának kovácsai, mint a többi mezőváros mesterei sem jobbágyoktól szerzik be szénszükségletüket. Agyagos, Rudlyó, Zamutó vashámorai épp úgy emésztették a szenet, mint a szatmári ezüst- és aranybányák. Nagymihály, Homonna, Tőketerebes, Butka, és a szőlőtermelő hegyaljai mezővárosok kovácsai ugyancsak igényelték a faszenet. Zemplén vármegye hatalmas erdőségei bőven szolgáltattak ehhez fát is. Ügy tűnik azonban, Zemplénben ezzel a „haszonvétellel" nem az úrbéresek éltek.