Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Takács Péter-Udvari István: A manufaktúra ipar alapjait képezhető háziipari tevékenység Szabolcs, Szatmár és Zemplén megyékben 1772-ben

lakossága megjelent a térség vásárain, sokadalmain, hogy felkínálja eladásra vagy cserére faluja határainak a termékeit, fölös vagy nélkülözhető állatait épp úgy, mint a regionális sajátosságokkal összefüggő bányakincseit, az azokból „gyártott" készítményeit, és mindezeken túl háziipari készítményeit. Tudván, hogy mind a II. József-féle népszámlálásnak, mind pedig a Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor kivett paraszti vallomásoknak megvannak a forrásértékbéli korlátai, biztos, hogy a valóságot minden mozzanatában és adatában objektíven visszatükröző képet nem tudunk megrajzolni, mégis úgy hisszük, hogy az említett paraszti vallomásokból kihámozható az a tendencia, amelyik a háziipar legkülönbözőbb ágainak manufaktúrává fejlődését lehetőségként magában hordozta. A termelési és létfeltételek számbavétele után ebben a dolgozatban éppen ennek a háziiparnak az áttekintése révén kíséreljük meg felvillantani azokat a feltételeket és lehetőségeket, amelyek elindíthatták volna a manufaktúrásodás folyamatát. És természetesen ezek áttekintése után meg kell kísérelnünk megadni a választ arra a kérdésre is, hogy a felvillantott és meglévő lehetőségek miért vetélődtek el, miért nem keletkeztek e térségben jelentősebb manufaktúrák. A Kárpát-medencénél kedvezőbb adottságú térségekben a manufaktúraképződés mindenekelőtt a könnyűiparban, ott is a textiliparban indult meg és teljesedett ki leginkább. Érthető tehát, ha először mi is ennek a feltételrendszerét és állapotát vizsgáljuk meg. Öltözködnie ugyanis e térség lakosságának is kellett. Ruházatának előteremtéséhez nyersanyagokra és fonó-szövő tevékenységre volt szüksége, vagy olyan egyéb, magas jövedelmet biztosító értékteremtő munkára, melynek hasznából, esetleg béréből biztosíthatta önmaga öltözködését, ruházkodását. A Hegyalját kivéve, e térség lakosságának pénze alig volt. Amit esetleg előteremtett, azt állami adóba, földesúri telekbérbe, egyéb, önmaga ruházkodásánál „fontosabb" költségek és kiadások fedezésére kellett kiadnia.

6 A térség lakossága önmaga ruházkodásának legjelentősebb részét háziipari tevékenységgel állította elő. Ehhez, az 1772-ben kivett paraszti vallomások tanúsága szerint mind a nyersanyaga, mind a szaktudása megvolt. A fonő-szövő háziipar Kárpát-medencében tipikus nyersanyagai a kender, len és a gyapjú. Az általunk vizsgált térség egyikben sem szűkölködött. A megvizsgált paraszti vallomások szerint alig-alig volt e térségben olyan település, ahol kendert, lent ne termesztettek volna, vagy