Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Szabó Ferenc: Textilmanufaktúrák néhány alföldi törvényhatóság reformkori dologházaiban

jelentős tételek vásárlóiként. Egy ideig árverés útján, majd pedig a vevő ajánlata alapján folytak az alkalmi eladások. A gyulai dologházban nem volt hosszú ideig felhalmozódott készlet, mert adott esetben áron alul is megváltak tőle. Sokkal több értékesítési gonddal küzdött - a magas önköltség miatt is, de vélhetőleg a gyengébb minőség okából is - a jászberényi posztócsináló dologház. A jászkun kerület vezetése az első években a pesti vásáron próbálta meg az eladást, igen szerény sikerrel, ráfizetéssel. A kerület közgyűlése ekkor áttért a hatósági értékesítés módszerére: Elrendelte, hogy a hármas kerület települései a csőszök, éjjeli őrök. városi és községi kocsisok és hasonló alkalmazottak részére járó szűrökhöz szükséges posztót és a lópokrócokat önköltségi áron a „rabmunkáltató intézettől" szerezzék be. Az összeírt igények szerint 184l-re a hármas kerületben mindössze S9 darab szűrhöz kértek anyagot, továbbá 172 lópokrócot.^ A tapasztalatok alapján a kerületi közgyűlés úgy döntött, hogy a pesti vásárokra járás helyett Félegyházán, a kiskun kapitányság lebonyolításában létesítenek ..lerakatot" a dologházi termékekbői. mert ott élénkebb forgalom várható.9 A készletek és a ki nem fizetett vételárak azonban tovább emelkedtek."' A birodalom más részeiből érkező olcsóbb és jó minőségű posztó versenyét a jászberényi műhely nem bírta. Annak ellenére sem. hogy termékeivel elismerést nyert mind az 1845. évi, mind pedig az 1847. évi országos iparmükiállításon.

31 A vázlatosan bemutatott négy dologházból a gyulai és a jászberényi sorsának alakulása ad lehetőséget néhány összefoglaló megállapításra. A két intézmény a környezetéhez képest fejlettebb munkaszervezést, de a mindennapi életből kirekesztett munkaerő-tömörítést képviselt. A törvényhatósági keretekben lehetséges, körülményes és rugalmatlan iparszervezés és termékértékesítés miatt a dologházak nem jelentettek érdemleges versenyt sem a céhes mesterek, sem pedig a háziipar számára, s nem zavarhatták a birodalom más részeiből behozott termékek kelendőségét sem. Nem találtuk nyomát annak, hogy a céhek bármilyen formában is tiltakoztak volna a dologházak ellen. A megyék és a jászkun kerület ipari vállalkozó kedvét a dologházi kísérletek csak átmenetileg erősítették. A gyulaiak esetében tudunk arról, hogy pesti és helybeli magánvállalkozók, a földbirtokosok tőkepénzeit is bevonva, érdeklődést mutattak a dologházak átvételére, a bérleti kezelésen túl bizonyos fejlesztésekre is. Ebből esetleg kinőhetett volna olyan manufaktúra is, amely nem a börtönlakókra épült volna. A dologházak az 184ü-es évek második felében már csak vegetáltak. A gyulai 1846-ban gyakorlatilag megszűnt (a börtönhelyiségek szaporítása volt a közvetlen ok), a jászberényi és a szegvári az 1850-es évek kezdetén fejezte be pályafutását.