Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Szabó Ferenc: Textilmanufaktúrák néhány alföldi törvényhatóság reformkori dologházaiban

A dologházak termelési, technikai „berendezései", szerszámanyaga a legolcsóbb megoldásokat tükrözték, tekintettel a bőségesen rendelkezésre álló, lényegében ingyenes munkaerőre. Az aradi intézetben három szövőszék, 30 fonókerék, indigó- és keményítőfőző üstök és a kisebb eszközök mellett egy negyven orsót hajtó és egy ember erejével működtetett „moztony" képviselte a „csúcstechnikát".-' Gyulán eleinte kettő, 1840-től három szövőszéken dolgoztak a rab takácsok a dologházban készült fonalból. Jászberényben feltételezhetően szintén három vagy négy szövőszék lehetett. Szegváron kezdetben kettő, 1847 végén pedig már nég^ gyékényszövőszéket tudtak elhelyezni. A jelzett számú szövőszékek kiszolgálására (gyapjú, ill. kender tisztítása, válogatása, festése, kártolása, fonása, szövése, a posztó kallózása stb. ) Aradon a kezdeti években 24, később 30-40 betanított rabmunkást rendeltek ki. Jászberényben 60 rabra'méretezték a dologházat. Gyulán eleinte 12-15, a legsikeresebb években 20-25 rabot foglalkoztattak egész évben. Szegváron kora tavasztól a tél beálltáig hozzávetőleg húsz elítéltet. Kiemelésre érdemes és a manufaktúraszint talán legfontosabb mutatója - a részletesen rögzített munkarendi és fegyelmi előírásokon túlmenően - a rabmunka szakmai színvonalának, a rabok kiképzésének biztosítása. Aradra is, Jászberénybe is Tatáról szerződtettek egy-egy posztómestert (Jászberénybe a mester mellé még két segédet is, akik egyike Gyöngyösön a kallózást irányította)

21 akik a munkafolyamatot megszervezték és szakmai felelősséggel vezették. Gyulán 1837 és 1844 között megyei takácsmester tanította be a rabokat, a legügyesebbek közül négyet-hatot a szövésre. Szegváron egy tápéi lakos tanította be a gyékényszövésre a rabokat egy hónapi alkalmazással. Azt követően a rabok egymásnak adták tovább a „tudományt". Általában azt a gyakorlatot követték Aradon és másutt is, hogy csak a legalább fél esztendőre (de inkább a hosszabb időre) elítéltek szakmai „kiképzését" tartották hasznot hajtónak. A dologházakban az étkezési szüneteket leszámítva mindaddig folyt a munka, amíg világítani nem kellett. (Vasárnap nem dolgoztak. Jászberényben ilyenkor a róm. kat. és a ref. lelkészek keresték föl a rabokat, hogy az egyházi oktatással nemesítsék a lelkeket. Ezért a papok évi tiszteletdíjban részesültek.)

:: Aradon április végétől szeptember végéig napi 11 óra, az év többi szakaszában hét óra volt a kötelező munkaidő. Jászberényben napkeltétől napnyugtáig tevékenykedtek, de délben másfél órányi pihenőt és ebédidőt engedélyeztek.