Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Tamáska Péter: A linzi kincstári posztómanufaktúra termelési szervezete és magyarországi érdekeltségei a 18. század utolsó harmadában és a 19. század első évtizedében

ződéseket kössön bedolgozóival. A tartomány takácsai ugyanakkor panasszal illeték a gyár működését, felvetve a bérek és az elbocsátások szabályozását, s azt javasolták, hogy a magánvállalkozások mintájára alakítsák át szervezetét, a bécsi főigazgatóságot (Ober-Direktion) pedig szüntessék meg, annál is inkább, mert a kisebb manufaktúrák eredményesebbeknek bizonyultak, mint a tulajdonképpeni nagy vállalkozások. A főigazgatóság alá tartozó manufaktúrák tiszta jövedelme változékony képet mutatott: 1787-ben 140 ezer, a következő évben pedig 110 ezer forintot tett ki, majd a török háború kitörése után ennek harmadara. kb. 37 ezer forintra esett vissza,

12 ugyanakkor Linz behajtatlan követelesei tovább rontották a helyzetét: Magyarországon fennálló követelése 1797ben már 56 ezer forintra rúgott.

13 Az ipari termelésben tapasztalt nehézségek a kormányzatot is önvizsgálatra ösztönözték. A birodalom egyik vezető politikusa, Joseph von Sonnenfels konzervatív színezetű reformjavaslataiban a hangsúlyt a pénz. az élelmiszerek és az ipar megbomlott egyensúlyának a helyreállítására helyezte. Az 1790-ig követett iparpolitika véleménye szerint a kicsinyes előírások és a szabadság helytelenül értelmezett fogalma közt ingadozott, amelyek egyoldalúan és egymás ellenére érvényesülve vezettek a válsághoz. Megfelelő megoldást keresve kifejtette, hogy a helyi igények kielégítését változatlanul a kézműiparra kelt bízni, szigorú hatósági ellenőrzés mellett - de a nagy volumenű vállalkozásoknál (Kommerzialgevverben) az állam csak az általános irányvonalakat szabná meg. Mindez hozzátartozott a jozefinus politika divatossá vált bírálatához, s az annak véghezvitelében oly nagy szerepet játszó Sonnenfels hirtelen színeváltásához. Ami az angliai ipari forradalmat illeti, attól tartott, hogy a gépek kiszorítják a munkásokat, s utcára kerülésükkel - mivel e társadalmi réteg létét nem szabályozták az iparosokéhoz hasonlóan törvényekkel és rendeletekkel - fenyegethetik a társadalmi egyensúlyt.

14 A kilencvenes években már a gazdasági status quo fenntartása vált alapelvvé és ez lényegesen lassította a gazdasági növekedést, még ha ebben az időszakban bukkantak is fel tömegesen az eredetileg vagyontalan, többnyire luteránus vállalkozók, akik könyvelőként vagy mesterként kezdték. A divat is elemi gazdasági erőként jelentkezett, egyenes arányban a textíliák tömegtermelésével. Az 1794-es divathullám - főképp karton- és selyemárukban - súlyos értékesítési válságba sodorta a linzi fabrikát. A divatlázak hirtelen és gyors kialvásának következményeivel most találkoztak először a gazdag vállalkozók, de egyelőre semmilyen felismerés sem segített tehetetlenségükön. Már 1792-ben megkezdődött